Sportkiadás, 1949. november

1949-11-18 [0821]

Kőky legyőzte Csontost, az FTC - Előro I.oszt, ökölvivő Cs„B, mérkőzésen Bp /S z 3p Pont ű kon cl ol után kp v os S zámu' nő z őkö zöns og ol őt t rendezték mog az FTC - Előre I,oszt« ökölvivó Cs,3, mérkőzést a Nora­zoti Sportcsarnokban, A kót csapat találkozója nom hozott nagy küz­dolmot, mert az FTC sokkal jobbon kópzott vcrsonyzőgárdája biztos' győzelmet aratott a kioső f ól boa lövő Előre folott* Csupán a Kéky*" -Csontos mórkőzóst lohot az alaosony nivóju morkőzósok közül ' kiomolni, A fiatol Kőky nom ijodt mog na.-ynovü ellenfelétől és ügyes védekező harcmodorral pontozásos győzelmet aratott az, FTC-ista verség ző felett. FTC M Előre 12:4 Légsúly: /Első helyen az FTC-ista vorsonyzők vannpk fel­tüntotve/, Nagy pontozásos győzőimet aratott Fene kos felett, Az első menetben Nagy balkezes felütésekkel támadta ellenfelét. Az Előre vorsenyzője azonban jól állta az ütéseket, sőt jól folépitett tára adá­sai után erős jobbegyonosokot vitt be Nagy állóra. A második ma­mutban mindkét versenyző a támadásra fektette a fősúlyt ós igy sok tisztán bevitt nagy ütést láthattunk, A h ara eveik menetben Feneke s egy erős balhorogtól megroggyant ós csak a gorU mentette moh a kiütés­tol. Harmatsúly: vAz Angermann - Szabó mérkőzés Szabó kiütéses győzelmével végződött; Az első menet bon Szabó "Állj!" után ugy ütötte . mog az FTC-vorsenyzőt; hogy azt kiszámolták,. Pehelysúly: Erdei ellenfél nélkül győzött, Kisfalvi - az Előre pehelysúlyú versenyzője - átesett a súlyhatáron. KönnvüaüLy: Fehér ellen V.Nagy az első menetben feladta a kü z d o 1 mo 11 V. Na gy a z első menet közepén az első nagy ütés után fel ad-' ta a küzdelmet. Váltósúly: A Sohellin ;er - aHojszák mérkőzésen Hajszák a harmadik menetben í'ola dta' a küzdelmet, Az első menet Sohollingor vi­haros támadásaival inlult, A zöld-fehér versenyző erős jObbiiorgokkal támadta ellenfelét, aki az első menetbon háromig a földre is került, A második menet közepén Sohollingor ügy jobbkezes horogütéssol ugy találta el az • El őre-versenyze^éne k gyomorszáját, hogy az kilencig a földre korült, Kilenc után felállt, dc a következő ütes után feladta a küzdelmet, Középsúly: strodl - Vépi mérkőzésen a mérkőzésvezető szoueé­rülós miatt_1e1éptette Vopit, Az első menetben-nagyon vigyázott mindkét versenyző. Egymás gyenge oldalát próbálgatták kitapogatni és erős ütésekre egyik Sem vállalkozott, A második menetben ugyanez a * táncoló* ökölvivás folyt, A harmadik menetben egy orősebb összecsapás után Vépi szemhéja felrepedt ós a mérkőzésvezető az orvosi vizsgálat után lelép­tette , \ \

Next

/
Oldalképek
Tartalom