Sportkiadás, 1949. július
1949-07-06 [0817]
Szusza megsérült a debreceni edzőmérkőzésen & Kir/Mo/Eo k magyar labdarugó válogatott - mint már jelentettük-szerdán délben megérkezett Bebrcccaüo, ahol vasárnap kerül sor a Magyarország - Lengyelország nemzetük közötti labdarugó mérkőzésre. k csapat tagjai délután öt érakor kimentek a Stadionba, edzőmórkőzást látszani. A pályán ftár tfljeeen befejezték az átalakítási munkálatokat s a lelátó kibővítésével is elkészültek már, Hat óra után néhány perccel a válogatott csapat a következő összeállításban állt fel a'Debreceni Lokomotív ellen. Henni - Balogh II.,'Lantos - Bszsik, Börzsei, Lakat-. Sgrssi, Szusza, Deák, Puskás,"Czibor, Az első komoly támadásokat a debreceni csapat vezeti, a nagyok csatársora, egyelőre, nagyon kényelmesen játszik. Vihar kétszer' is jól fut el, de Henni felszedi a szélső elől a labdát. A 10. percben Leányvári összecsap latossal ás a szélsőt le kell vinni a pályáról. Nem sokkal kásőeb az egyik támadásnál Szusza kapja a labdát, senki sincs a közelében, az összekötő megcsúszik s nem tud felállni a földről. Helyére Keszthelyi HÍ áll be. A 2x30 perces edzőmérkőzés első félidejében nen esik gél. Szünetben az orvosok megállapít]ák. hogy Szusza térde kiugrott. Igen fájdalmas a sérülés s a válogatott játékos nem tud tovább j átszani. A második félidőben Károlyi védi a válogatott kapuiát, Horváth /SzAC/ lesz a jobbhátvód, Nagy II. a kullanos és Kesztnelyi II, a jobbösszekötő, A 10. percben megszületik a _órkőzós első gólja. Deák nagy lövése a kapufáról visszapattan, Gsárdás menteni akar, de a labda a hátvéd lábáról a hálóba pattan. • 1:0, Most nagyon feljön B válogatott csapat. A két fedezet j oabnái-j obb labdákat ad a csatársornak. Szabadrúgás után az üresen álló Keszthelyihez kerül a labda s az összekötő öt méterről a hálóba lő. 2jO f Lantos összeütközik Marossal, a debreceni iátákos megsgrttl. Kissé kemény lesz a játék s a közönségnek nem tetszenek a kemény belépések. Ezután Bozsik labdái ával«Puskás a iélvonalról ugrik ki s 20 méterről laposan a jobbsarokba lő. 3:0. ' Kezdés után Puskás labdáját Keszthelyi II. vá„j a a 4:0, Szzel vége is az edzőmérkezósnek, Sebes Gusztáv szövetségi kapitány az edzés után a következőket mondta: - Na 0 yon kellenotlonül érint bennünket Szusza sérüléI se. Most tüzetesen megvizsgáltatjuk s esak azután döntünk, hogy játdz* t--.