Sportkiadás, 1949. május

1949-05-03 [0816]

kagyar sikerek a budapesti teniszbajnokság döntőjében. B& MO/KR/KR/BP Ragyogó napsütéses időben, zsúfolt lelátók előtt •folytatták kedden délután Budapest nemzetközi teniszbajnokságának •döntőmérkőzér; . i t aj UTE Váoi-uti tenisztelepen. A koddii versenyt mcgtekintotto Szakasits Árpád köz­•társasági elnök, Farkas Mihály honvédelmi miniszter, Ortutay Gyula •vallás és közök-atásügyi miniszter, Nógrádi Sándor altábornagy és •Hegyi Gyula államtitkár, az ÖS3? vezetője. A kiváló áll jpetban levő pályán először a női páros •döntőjére került sor, amelyet a közönség lelkes tapsa között a magyar BErdődinó,Jueits pár nyert meg 6:e, 6:4, '6:1 arányban a Miskova /csohszlo­•vák/, Jendrz13jowska /1 ongycl/ pár ellen. A harmadik játszmában nagy •fölényben voltok Q magyarok. J-.ndrzojówska kissé fáradtan mozgott. Az egyes pályán bonyolították le az Ádám-Y/ciss l/osztrák/ férfi egyes döntőt, amelyet ha ham is túlságosan szép mérkő­• zés keretében, de nagy küzdelem után a magyar Ádám nyert meg 6:3, 7:5, Wl.th arányban. Az első játszmában 5:3-uál Ádámnak három nyert játszma­•labdaj a volt, de csak a negyediket - tudta órtékositoni. Á második játszrr • Iban Woiss 4$l-re elhúzott. Mim ezután 4:3-ra, majd 5:3-ra javitott. •Ezután a magyar versenyző taktikát változtatott: egyik sarokból a másik­ába zavarta ellenfelét és sokszor ment a hálóhoz. Ádám 5rö-rc cgyenlitott, Ispjd nagyszerű háló játékkal megnyerte ezt a-játszmát is- A harmadik jJátszma csaknem azonos volt a másodikkal, Welss előbb 4: 2-re vezetett, lie utána Adám nagyszerű röptejátékkal 5;4-re jött'fel, Woiss csakhamar lötö-re egyenlitett, de utána már nem birt Ádámmal, ; - A mérkőzés után Adóm a követkézőkápen nyilatkozott la Magyar Távirati Iroda munkatársa előtt: -A második és harmadik-játszmában' egy kissé elhúzott •Woiss, de akkor taktikát változtattam, mert láttam, hogy a hálónál •lehat legyőzni az osztrák játékost. Nagyon örülök, hogy Asbóth Józ sef • távollétében'is Magyarországon maradt a Buda pest-bajnokság. Áz osztrák Woiss a következőket mondotta: -Tegnap figyeltem Ad .ám játékát és azt hittem, hogy •megnyerem az egyest. Adóm a mai napra hihetetlenül feljavult, Engem • lábfájásom is erősen gátolt a teljes orökifejtésben. Hogy Woiss igazat mondott, az abból is látszik, mórt •lábfájására hivilkozya feladta a féifipáros elődöntő mérkőzését c-igy lobbon a vorsonyazámban a Fánosy, Miiassin por jutott be * döntőbe j '.tél: •nélkül. Nagy küzdőicm alakult ki az elődöntő másik ágában, ahol a hétfőn •félbeszakadt mérkőzést fulytattak. Itt az Adám, 'Birkás ,pár 1:6, 6: 3. • 9:7, 6:1 arányban győzött a Pető, Vad pár ellen. Ezt a mérkőzést a •harmadik játszimban 4:4-ről folytatták. Az Adóm, Birkás pár csak-óriási küzdelem után, Birkás •váratlan feljavulása következtében győzött; A negyedik játszmában Vad • igen gyengén játszott, renget -get hibázott. /Főlyt'.kövr/ V

Next

/
Oldalképek
Tartalom