Sportkiadás, 1946. október-december

1946-10-20 [0813]

/NB I»labdarugö mérkőzéseit, 2, folyt,/ Vasa s-Sz olnok 1;Q /0 :0/ Lat orca-utca, 4000 néző. Játékvez e tő;szálai, A mérkőzés nagy részében a Vasas nagy fölényben játszott, do a Szolnok remekül védekezett s igy csak l:0-ra tud­tak győzni a piros-kékek. Az 5. p-ben szilágyi 16, m-es lövése alig ment a léc mellé, sorozatos Vasas-támadások után Tóth Lajos szabadrúgása süvi­tett el a léc fölött, Szórványos szolnoki támadásoktól eltekintve a ^asas nagy fölényben játszott, A második félidőben először szilágyi I,, majd Szi­lágyi II. hagyott ki jó helyzetet, A másik kapunál Kolláth gurított jó helyzetben Rúzsa kezébe. A mérkőzés egyetlen gólját a 30. p-bai szép kitörés után Szilágyi II, lőtte./l : o/, ?JT0-Dorog 2:1 /l:o7 Győr, 2500 néző, játékvezető: pusztai, Az első félidőben a hazai csapat nagy föléhyben ját­szott, de csatárai sok jő helyzetet kihagytak, A Dorogot nagyon súj­totta Lampert sérülése. A dorogi csatár a 14, p-ben megsérült,később visszatért ugyan, de nem volt teljes értékű harcos, A 16, p-ben Fárs átadását Gőcze négy lépésről a kapus feje fölött a hálóba lőtte /l:0 az ETO javára/. A 38.p-ben Gőczét fautolták, a 11-est Báróti a kapufának lőtte. A második félidőben a 28, p-ben Baróti 11-esét üros­sits kivédte, A 33. p-ben Deák szabadrúgását Kovács II. a jobb sarok­ba fejelte, A mérkőzés utolsóelőtti percében Kántor 11-esből szépi­tett. A bajnokság állása a hetedik forduló után: 1.Kispest /24:9/ 10 P., 2.MTK /14 : 8/10 p,, 3.Vasas /18:10/ 10 p., 4.Ferencváros /20:7/ 9 p., 5.Szeged /14 : 13/ 9, p., ö.üjpest /18:11/ 8 p., 7.Győri ETO /11:10/ 8 p,, 8,Csepel /14 : 11/ 7 p,, 9,Haladás /12:14/ 7 p,, 10. 3RS0 /13.-16/ 7 p,, 11,Debreceni V3C /14;19/ 7 p., 12.SZAC /20:15/ 5 p., 13,Szolnak /12 : 12/ 5p,, 14.Dorog /9;20/ 2 p., 15 .pereces' /7 :22/' 2., 16 .Testvériség /7 :30/ 2 P. —. — Válogatott edzés és bajnoki mérkőzés Újpesten. Mo/sz Az Újpest törökországi partyája miatt annak idején Elmaradt Ujpest-Csepe 1 labdarugó bajnoki mérkőzést szerdán délutáii 3 órakor játsszák le az újpesti stadionban, A mérkőzés előtt 1/4 2 órai kezdettel a párisi mérkőzésre készülő válogatott csapat tart edzést,

Next

/
Oldalképek
Tartalom