Sportkiadás, 1946. október-december

1946-11-24 [0813]

/ Bu öape it-Belgrád labdarugó mérkőzés folytatása,/ A gól után is a jugoszláv csapat maradt föléppben. A 35. p-ben Mitics elől mentett Jó helyzetben Rudas. A magyar csapatban most már Mike volt a középcsatár és Deák a jobbszélső. Két perc múlva szűcs el­csúszott, Tomasevics kiugrott a labdával és Rudas az utolsó pillanat­ban mentett, AZ utolsó percekben ismét feljött a magyal? csapat, de a nagy sárban sorra elakadtak az átadások. Két szöglet rúgást mentett még a magyar védelem és játékvezető a mérkőzés végét jelezte „ A mély, sáros talaj jobban megfelelt a nagyerejü, jobb testi felépitésü jugoszláv játékosoknak, A mérkőzésből 65 per­cet a jugoszlávok támadtak, a magyar védelem azonban lelkesen és igen jól harcolt. A belgrádi ögapat közelebb állt agyáteílemheBaz eredmény igazságosnak mondható. — e — A görög-római" birkózó bí.jaokság selejtezői, M©/sz vasárnap délelőtt a 3 port csarnokban bonyolították le Magyarország 1946 , évi 'görög-római egyéni birkózó bajnokságainak selejtező mérkőzéseit^ A selejtezőkből a délutáni döntőbe a következő versenyzők kerültek; 'Lepkesúly; szilágyi VE3C . Kubicsek MTE ,Nagy tfegléd, Halász Tatabánya, Légsúly- Kenéz Cegléd, Munkács i MTE , Móni MTE, Gyarmati 73SC, pehelysúly: Fecske MTB , Hullai Kecskemét, Fábián VESC. Könnyűsúly: Szilvási VBSC, Vörös 3lőre, pintér Előre, Ferencz MTE • Váltósúly: Munsi Csepel, Babai Csepel, Vágó urasas , Kiss Csepel. k ' Középsúly: Zsolnai VS3C, Németh Debrecen, pinjták Győr, pélnehéaauly: Tarányi Debrecen,áaalisznyó Cegléd, Növényi Törekvés • Nehézsúly? soltész Cegléd, BakkVESC, Bóbls VE3C. A döntőkre este 6 órakor került sor, ÍQ.I1, ersdyény . KH/Sz 0- P é c s, november 34* ­. : . . \mm^^M^^^^J^-J. A JVSK egj/^alitő­|€Ljautan a Jtins&Q egyik játékosa. Ben ez e m eru-ta Zo: .„őrit. Miire Ho-<v?.th iVSE Benozén vett elégtételt mc.rMiyk, Erre na& vereLdés tar^t, A közönség is berohant a pályára, ugy'ho.-y a f'.tékvezető Dexajesö^ előtt 5 perooei lefújta _a-mérkőzést;-,- ; > \

Next

/
Oldalképek
Tartalom