Sportkiadás, 1943/1

1943-01-29

i .arista Szövetság közgyűlése. * agyar Turisták Országos Szövetségének e héten tar­tott évi rendé közgyűlésen, amelyen Karafiáth Jenő v.főpolgármester, az MKE elnöke as Csizik Bela államtitkár, a BBTE képviseletében, mint társelnö ,ök u?,.ntén megjelentek,, Zaembery Gyula dr». majd Papp Dénes elnökuv:, "se.über. Gyula dr. megnyitóbeszédében utalt arra, hogy az 191>b3n vl^fuit Turista Szövetség 30 9-ik jubileumi évét kezdi meg ez­ztl "í tpIÍ gyűl essél. Utalt arra, hogy a Nemzeti Sportbizottság és az ürieáelatére a Turista Szövetség is Mátyás király emlékének szen­tali ezt az eveto Polgárdy Géza főtitkár jelentésében vázolta az elnult év fbntcsabb eseményeit, Kiemelte ezek közül is azt a tényt* hogy a zsidó­^got >i vallás és közoktatásügyi miniszter rendelete teljesen eltávo­lította a .szövetségből. Az ezzel kapcsolatos intézekedesekben a nemze­ti alapon álló turistaság minden támadással szemben ment azon az ut°n, amelyet a kultuszminiszter kijelölt*. Méltatta a turistaság honvédelmi jelentőségét s célzott arra, nogy # a turistaismeretek fejlesztése terén nem szabad az elméleti továbbképzést sem elhanyagolni, A turistaság építkezései természetszerűen nagy mértékben összezsugorodtak. Az állam jelentós támogatásával mégis kilátás van arra, hogy a na> vonalú erdélyi munkatervnek legégetőbben szükséges programpontjai fokról fokra meg­valósulnak. f t A mult évi zárszámadás tudomásulvétele és a folyó év/re szóló költségvetés jóváhagyása után a pályázatok :r^dmónyének kihirde­tésére került sor, Dobiecki Sándor dr. miniszteri tanácsos ismertette az irodalmi pályazatok eredményét, amely szerint a tisztán szépirodal­mi feldolgozasu munkák közül raindössso két munkát ajánlott dicséretre. Ezek szerzői ?<szthy Gyula dr. B3TE és Bednay Júlia BT3. A magashegy­mász^ turaleirások csoportjában Skolil Ottó Pannónia nyerte az első dijat, k nagymagyarországi targyu turaleirások csoportjában harmadik dijat nyert "Bednay Júlia Sashalom, dicséretet kapott dr. Szentpéteri Tibor MTE. A nagymagyarországi tárgyú eló'adáspályázaton Gyelán Győző MKE négy összefüggő előadásában Nyugatszlovákiának és az Alacsony­Tátrának valóságos monografi áj átnyújtotta értékes pályázatában, amely­nek a közgyűlés mind a három első dijat odai.tálte. Strömpl Gábor dr. egyetemi magántanár terjesztette elő a fénykén-pályázat bírálatának eredményét, AZ egyes képek sorozatában; az elao, második és negyedik dijat Bakos Kálmán MTE képei nyerték 0 A harmadik dijat Dadi Miklós Pénzintézeti Központ nyerte, dicséretet kapott dr. Szentpéteri Tibor MTE, Dadi Miklós ós Lengyel Zoltán egy-egy képe, *z előadási célok­ra szolgáló sorozatokkal első dijat- Dadi Miklós, második dijat Linnert József MK35, harmadik dijat dr. Szentpét^ri Tibor, negyedik dijat Bakos Kálmán nyert. Dicseretet kapott Faragó Sándor BBTE és Sárga János MKB. A pályázatok képanyagának javát a turista múzeumban kiállítják, Á megüresedett alelnöki tisztségre ezután egyhangúlag meg­választották Pos^-'dtz Tivadart MKE, ügyésszé pedig BendI olajos ar 0-t, a Községi Takarók ügyészet. Papp Dénes társelnök zárőszavaival ért véget a közgyűlés, mm mm •» m* Pro domofi A Turista Szövetség saj tóeloadója kéri a tudósí­tás szives felhasználását,,

Next

/
Oldalképek
Tartalom