Sportkiadás, 1943/1
1943-04-29
• Az országos birkozé csapatbajnoki küzdelmek örvendetes , nagy síkere arra az elhatározásra bírta a- ^agyar Birkozé Szövetségát,' * hogy kifejlessze ezt "a viadalt, • - * A Jövőben még általánosabbá teszik a csapatbajnoki versenyt, úgyhogy egyidőben minden kerület már ősszel lebonyolítja öajnoki csapatversenyét és tavasszal az 5 kerülőt* bajnok és a budapesti bajnokság három első helyezettje; tehát összesen 8 csapat küzd az • országos bajnoki elmert. ' Az eredmények alapián 1« és II." osztályú egyesületek le&znek. A II. osztályú egyesületei nem öt-hét alatt*, hanem ag egész éve ben^tetszes szerint mérkőzhetnek akar' hétköznap is« Á 11« osztály két' első helyezettje helyet; cserél a. I* Osztály két u'tolsé- .helyezettjével* Jávoré mar kevert ?n rendezik: a versenyt, mégpedig sorsolás .szerint" v . három súlycsoportban görög* római, négy súlyosoportban pedig szabad- ' fogasu szabályok szerint* • -• . , , Most szombaton délután 6 ófrakor lesz a'birkozé csapatbaj- ' npkság elődöntőié a nemzeti Sportcsarnokban a J3VSC^MAC C valamint a BSZKFT~1#ÍTK között* . 9 » * '.- r ., Csütörtökönvdélután folytatták a KISOK budapesti kerületének Bizilabda-bajnoki versenyét. Az .elsoosztályu versenyeket a- * Nemzeti sportuszodában,'a II»osztályu küzdelmeket pedig a Gsászárfürdő uszodájában bonyolítottak leo Eredmények: 1» osztálya $zent István fk ^Rákóczi fka 4:0 / 2:0/ Játékvezető : Vízvári Károly. Góldobók: Németh / ZJ Perger és_ Kovács. * ' ' , . v . , Hunfalvi fk.- Ltótvás gimn. 2:2/ 1:2/. Játékvezető t Vízvári Károly. Góldobók: Kelényl és Láng/Hunfalvi fU, illetve Géozi és Somhegyi* — • • II* osztály: Szent. István fk<> 116- Hunfalvi fko Uc 8:1 /4gO/Játékvezető : Zsingor László. m n . Árpád gimn* II.- Szent LászZ* gimn e 10:0/ 4:0/ Játákve- '. zeto : Zsmgor László* • #» P r o d o m o. : , ¿2 Országos Magyar Saitókamara sporttudersitéí alosztálya 1943, május 7~en oste 7- érai kezdettel a S^ltókamarR- székházának tanácstermében ta^órtekezletet tart. Az értekezleten a folyó" ügyek s ( F választmány kiégés zitésénaJfc letárgyalása után fontos gazdasági kérdések kerülnek megbeszélésre* Az alosztály vezetősége" a tárgysorozat fontosságára, válé te kin tettel'minél nagyobb szamiujsagj-alíix^^ Ke r c... ». e