Sportkiadás, 1942/2

1942-12-11

- • A Magyar &KhM Szövetlég a legalaposabban elokeszitet­te Budapest bajnokságaiért kiirt viadalát, amelyra-137 nevezést küld­•tek be> A vidékiek szintén jelentkeztek, bár as utazás es az ellátás nehézségei kétessé teszik a szereplésükéihez élgárda valamennyi tag­ja beáll a kötelek közé, így azután az" ot estére tervezett küzdelmek igen jé előkészületül szolgainak a januárban esedékes csapatbajnoki küzdelmekre Péntek délután 7 órakor kezdődik az első forduló, majd vasárnap délután nár.6 őrakar megkezdik a második forduló küzdelmeit, A versenyek- a Nemzeti Sportcsarnokban lesznek, —«.*.— . i! Karácsony hetében ismét folytatják a pankrációs /üsd, •fogd, ahol éred/ küzdelmekot, melyekben a már népszerűvé vílt hiva­tásos versenyzők száma megszaporodj*; a bolgár Konstantinovval, aki mint hivatásos versenyző ebben a szakmában Európába jnoksággal dicse­kedhetik. Az eddigi tervek szerint december 25, 26, 27 és ál-én, va­lamint január olso bárom napján mutatkoznak be a hivatásos versonyzők a Nemzed Sportcsarnokban, •- —, 'l A MDTESz nemzetközi tornászbajnoki versenye szombat dél­után 5 órakor kezdődik a Nemzeti Sportcsarnokban. Néha vitéz Horthy István karBányzohelyettes emlékére bonyolítja le a MOTSSz ezt a viae dalt, amelyben a magyar és a német szövetség válogatott csapatai vesz* nek részt, Hivatalosan csapatverseny nem lesz, hanem az egyéni verseny* re helyezik aíősulyt korláton, lóugrásban, nyújtón és talaj tornában. Az Erzsébet nőiskola nintaosapata, valamint a Poetás SE női bajnok együttese „szín tán szerepel a nagyszabású nemzetközi mérkőzésen, Vasár­nap délelőtt 1/2 10 érakor a sokszoros olimpiai ÓB világbajnok német csapat a magyar nemzeti válogatott férfi és női csapattal együtt diszv ...tornát mutat be álló és lenge gyűrűn, gerendán, korláton, lóugrásban, különböző keziszerekkel es talaj tornával, míg * *éi. szereplők ritmikus tornát es magyar táncot mutatnak be* / B é e s , december 10. A Magyar Korcsolyázó Szövetséf meghívta Wazulek • Károly többszörös nemet gyorskorcsolyázó bajnokot, hogy versenyzőit több hetes edzés keretében az idei versenyekre előkészítse. A bécsi bajnok a birodalmi sportvezér beleegyezésevei elfogadta a meprhivást és a jövő héten mér Budapestre utazik. S t o c k h o ( l m , december 9. Botrányosan végződött a napokban a svéd fővárosban lebonyolított AIK-HC Bavos jégkorongmérkőzés..Már 2:l-re vezettek a svájciak amikor Sandő svéd játékvezető" nem egeszén igazságos büntető •bully*-t itélt a svájciak ellen, amelyből a svédek kiegyenlítettek. Közvetlen utána lefújta a mérkőzést. Ekkor a svájci játékosok megtámad­ták a játékvezetőt, a nézők pedig a svájciakat a hasonló jelenetekre került sor, mint a közelmúltban a Göta-Heyaersholn bajnoki mérkőzésen. A budafoki alosztály asztalitenniaz csapatbajnoki e~ redményeii KIE- Budafoki Jjevente 9»1. budafoki Mária kongregéeió­Tárnok 9{4, Zománc- Írd 9:0, MOVE BIK- Torbagy 8:8, •

Next

/
Oldalképek
Tartalom