Sportkiadás, 1942/2

1942-11-05

a ~„, ,u A líagyar Labdarugói? Szövetsége feglalkosott Jeney Rezsőnek, a NAC helyettes oin sztori biztwáoak az egyik szaklap legutóbbi számában — kozbit nyilatkozatával, amely szerint a ÍIÁC nem nyugszik bele Szegedi­Simatoo igazolásának megsemmisítésébe. A T/ilatkozat személyi vonatkozásaira az ltLSz nem válaszol, és a jövőben sem hajlandó személyi vitába bocsátkozni, ellenben megálla" pitja, hogy Hikelae Simatoc igazolni ügye az Országos Tanács.egyik tag­jának hivatalos bejelentése folytan ..érült az országos elnökség elé. Az országos elnökság a játékos ügyében 'megkérdezte a »?A0»ot ás bekérte a játékos okmányait, u?gállapitotta az elnökság. azt is, hogy Hello "oltán, az egyesület niniszt rí biztosa a Ferencváros FO-! T agyváradi ÍC mérkőzés előtt tudomására hozta a szövetségnek, hogy az ügy ismereté­ben ő maga is eláll Simatoc szerepeltetésétől. A Fereróváros rC-FAC mér­kőzésen a szóbanlévő játékos mégis játszott, az elnökség tudomása szerint azonban a miniszteri biztos akaratán kivül. ezeknek az eseményeknek foly­tán foglalkozott ismételten az országos elnökség ezzel az igazolással, és azt J3gsea.nisitette. Ezt a határozatot az MLSz országos tanácsa no­vember l.-i ülésén tudomásul is vette. Az MLSz-te határozatának meghoza­talánál is kizárton és teljes meggyőződésből az érvényben lévő szabályok és a magyar sporterkölcsi törvények vozették. Ugyanezen az alapon állt a szövtség akkor is. ajikor.az Újvidéki AC-t figyelmeztette, hogy semmi körülmények között sem járul* hat hozzá ahhoz, hogy játékengedélyt adjon Popescu és Rogios, az elnök­ség tudomása szerint jelenleg is hülföldön tartózkodó játékosok részére, ti szövetség ismételten figyelmeztette ar. Újvidéki AC.-ot. hogv csapatá­rak összeállitásénál és az agvesület müködssénél ninden tekintetben rar gaszkodjók a magyar faji alaphoz ós a Nemzeti Bajnokság I. osztályában csak magyar faji játékosokat szerepeltessen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom