Sportkiadás, 1942/2

1942-08-30

/ d sióim tó* folytatása/ • , , Tövissi iraö, a Balatoni Szövetsc~ eln'y'ka* vitéz foláhdy • • Jara nyu-;» altábornagy, 3'3^0 elnöke, Or. Duáfe'I?tIrán•«» <*r. füsüdtf­rcr.il Foreno. fösaolra^irák es, ,-»r törten mások* PÖlzel Jenő dr-., a Üalatcni Intéző*M|«ftaa; tinók© ae-" ieg szavakkalik^entöttő az ünnepélyen résztvevőket és beszédében rá­mutatott arra. hogy a balatoni nemzetközi sporthetek megrendezése elé az utóbbi évek során mind több akadály gördült, különösen a háború kö vetkeztében és legutoljára az a súlyos csapás,'amely a nemzetet a kor ményaOhelyottes Ur Oflöméltósaga halaiával érte. A kormányzőhélyettes elvesztése az egész magyar sporttárs ad álmát lesulytotta. s ezért a mostani típorthetet a gyász lengi körül* A balatoni sporíhet jelentő-" séget vázolva hangsúlyozta, hogy az elsősorban a sport ügyét szolgai­ja, de idegenforgalmi és gazdasági szempontból nagy szolgalatot tesz~ a Balaton kultúrájának s honvédelmi és egészségügyi szempontból a köz nek is* t ' , Ezután Algya Papp Sándor nyug. államtitkár Albrecht kir. heroeg megbízásából es Reményi Schneller Lajos pénzügyminiszter felke resere megnyitotta a sporthetet. Beszédeben ^megemlítette, hogy a nem­zet sokat vesztett a kormányzőhélyettes halálával, de a csapást külö­nösen a sporttársadalom érzi, mert öt nemcsak cint kiváló magyar em-~ bért. h &nem mint vezető sportférfiét is gyászolja* A kormányzóhelyet­tes pr ufiöméltésaga kezdettől fogva támogatta a sporthet megrendezé­sét 6s ennek létrejöttében nagy szerepe volt*, s azon minden alkalom­nál meg is jelent* ' 3eszéde után kezdődött a szent mise, meld dr* Özapik -Gyula megye spüspök~mohd ott szent beszedet, melyben a vallás és a sport kap­esolataról szóllott rámutatva a sport jellemeTelö szerepére és er­kölcsi jelentőségére* Majd megkezdődtek a versenyek a halászok és matrózok 2 km.­es eysziaaseámval, melynek eredménye a következel 1* Hámos Siófok 22:20.4 p., 2. Vidák Siófok 22:21.6 p.. 3* «Kis Balatonszemes 22:23 p., " Délben úsztak le a MUE rendezésében a balatoni 2O00'm*-es úszóbajnok!versenyt, amely egaben Törmay Géza emlékverseny volt.,, a 48 induló közül 15 hólgyversenyzo volt. 46-an érkeztek ételi kikötő móló jánal'levö célba* Eredmény:'1.-tőrös MJB 54:56 p»; 2.'Deák ííMiX 34:^8 p*. 3. Ragó MAC 36:17 p., 4. Lemhényi BSE 36:25 p., 5- Bakos WIOX, 6. Suba WMTK, " 1 « t-n ± .Röviddel rajt~után Tőrös és Deák öldöklő" iramban a mezőny élére vágott. 1/4 órai úszás utan még jobbaca fokozták előnyüket*- Ek­kor elkanyarodtak, s sokat vesztették előnyükből ugy, hogy a mezőny jobban'fel tudott zárkózni hezzájuk. 25 perc után a helyes irányban úsztak. A cél előtt még Deák vezetett, de vorös~ercs végküzdelemben fokozatosan f elnyomult^és végül testhosszal győzött* „ ' férfi-csapatverseny: li WMTK 13 pont. 2* MSE 25 p., 3. WS 33 Prfj, >*« kegyek versenyében: 1. Albach'BSE 30:40 p*. Zi Kovák Ilo­na WM 38:42 p., 3. Molnár'MUE 41:25 p., 4. Tusoher MUEÍ 5. lenes MUE, 6. iahalyne MÜE, • , IITW n/ ™ ' osapatversenybeni 1* MUE k/ 6 pönt, 2. MDE ^/ 18 p., 3. MUS Q/ 27 P, y ' ifjúságiak: 1. Deák-WMTK., 2. Ragó MAC, 3. Bakos miTK, ­TTTTP un ' ?i^is^ r ra be ^ ! T ; ™£ A/ 6 p., 2. "5VMTK y 18 p., 3* .-.

Next

/
Oldalképek
Tartalom