Sportkiadás, 1942/2

1942-07-29

' Szombat este 3/4 9 órakor a Kispest FC-3amma FC mérkőzéssel • kezdődik az idei Szent István Kupa mérkozéssorozat'a Latoroa^utcai pályán. Mind­két csapat erősen készülődik a na^y összecsapásra. A csapatok kilátásairól a csapatvo.zetők a következőképen vélekednek: ~ " ~ Papp János a Kispest futballi-az^atöja: ^Szeretnénk, ha csatársorunkat méo- me-erősithetnők Hrotko II.-vei. Ebben a kérdésben állandó táro-yalások folynak a LMmpart FC-vel. Azt szertnénk elérni, ho^y augusztus 19.­én ott le-yünk a döntőben, mint annak eo-yik résztvevője. A Szent István Kupában elérendő siker rendkivül fontos a Kispest FC számára, mert ez nemcsak erkölcsi, hanem anyao-i vonatkozásban is éreztetné hatásáVt. ~ ~ Jánossy Bélaa Gamma FC t futball i'taz-a tó ja: A Ckamma^ eddig na<ry bal szemesé vei küzdött a Szent István Kupában, toindkét esztendőben már az'első fordulóban~kiesett. Az idén csak az a szerény kivánsácrom van, ho-y legalább az elődöntőid jussunk el s ha már ott leszünk, akkor^esetio<r további kívánságaink is lösznek. Csapaterősitéseink ezt a célt szolgálják. — .— A le-utébb men-tartott bajnoki tekemérközések eredményei a következők: Nyolcas csapatbajnokság II. oszt: WMTIC^-Kistext 2989:2975. A Postszenterzsebeti pályán a ¥MTK 14 fávrl győzött. Le-jobb dobóké Földi 412, Tőrösesik 392, illetve Bodizs 423, Hidvé-i 406,fa. , , MAVAG/Ö-Elóro/B 2997:2894? A Kőbányai-uti pályán 103 fával győzött a MAVAG. Le-jobb dobok: Krén 407, An-yal 400, illetve Erdélyi 391, Kiricsi 379 fa. -PAETE-MTK/Ö 2874:2815. A postszenterzsebeti pályán 59 fával győzött a PASTE. Le-jobb dobók: Kacsó 380, Németh 370, illotve Pötördi 383. Bakóczi 369 fa. Nécryos csapatbajnokság I.oszt: - HÍMTK/A-BSzÉRT/A 2140:2121. A Sport-utcai pályán 19 fával n-yfi­zott a "WMTK/A. Le-jobb dobók: Golarits 555, Vida 539, illetve Gosztolay 543 Ónozó 534 fa. * YüiTK/A-Slóro./A" 2208 : 2157. A postsz enterzsób0ti pályán 51 fá­val győzött a HMTK/A csapata. Le-jobb dobok: Gábor 570, Matula 556, illetve Soós 559, Kiricsi 547 fa, Nóe-yes csapatba,jnoksár«- II. oszt: BSZKRT/B- WTK/B 2136:1355. A Sport-utcai pályán e-y játékos nélkül kiálló ÍÍMTK/B 781 fával kapott ki a hazai csapattól /Le-jobb dobok: Szörényi 534, B-jn-~. o31, illetve Körtvélyesi 555, Na-y 527 fa. Hármas csapa+bajnoksá- ÍJ./, csoport: . - MAv*AG-?í¥TK/A 2346:2284. A Kőbányai-uti pályán 62 fával -rvu^öft. a MAVAG. Legjobb dobók: Kálmáncsi 834, Szabó 762, illotve Golarits 770, Yeiaola 768 fao Hármas csapatbajnokság C/. csoport: Pol-ári Sorf"-TTMTK/C 2186:2093. A pestszontorzséboti oálván 93 fával -yőzött a Pol-ári. Le-jobb dobók: Pénzes 731, Juraszik 730, ilí~+í~ Csiszár 759, Bakóczi 708 fa* Orszá-os nyolcas csapatbajnoki döntő első mérkőzése: v J®?f^?$^K; E1 í rö ^ 3102:30^. i. Kecskeméten megtartott mérkőzésen a Kecskeméti MAv 7ó fával -yozott. Lo-iobb dobok: HPIP^-7 aj 9 f^+v, 410, illotve Komerle Imre 398 s Komcrle János 389 fa. aH + B ? a lotn Selejtező mérkőzés? P S C-n ormi namező 3033:3019. i*z An-ol-uti' oálvÁn a P^r 1/ té^i íXlItóhssiaT 1 d0b ° k: SzabÓ 426 ' *»Í"^i 393, ill^vSH^dSsie) Kulcsé

Next

/
Oldalképek
Tartalom