Sportkiadás, 1941/1

1941-02-23

/A motoros nagygyűlésről szélé t tudósítás folytatása*/ A, nagygyűlést gror Andrássy Mihály nyitotta^eg. Dr. Zserabery Gyula rövid visszapillantás után rámu­tatott arra, hogy minden fejlődő országban a gépeké a jövő, ezeken ^nyűg­özik a nagy feladatok megoldása, ezek a feladatok azonban csak az állam irányításával ós segítségével valósithatók meg. Erdő&y Imre^tanár kifejtette, hogy az uj nemzetnevelés edzett ifjakat követel. Motor nélkül nincs nemzetvédelem. A mozgalomba bele kell venni már 17 éves portól az ifjakat. Nádas Géza a motcrositás ipari szenroontjairól beszélt. Közel 3o olyan iparágat sorolt íel, amelynek boldogulása elválaszthatatlan a^otorositis tervszerű megvalósításától. Kiemelte, hogy a nagygyűlés céljai csak a kormány támogatásával oldhatók meg. Kovács Béla kisgazda a magyar parasztság; nevében üd­vözölte a mozgalmat. Ha^ebben az országban azt akarják, hogy minél jobb legyen a termes mennyiségben és minőségben 8 mondotta o a,kKor át kell térni a mezőgazdaság motorosit-ására, mert csak ezzel tudjuk fokozni a ter­melést. Meg kell segíteni az anyagi erőkben szűkölködő parasztságot leg­alább annyira, ho^ a gépeket kezelni tudja. Erre a célra szolgálnak a téli mezőgazdasági iskolák, a népfőiskolai tanfolyamok, ahol a traktor­tanfolyam legyen ingyenes, a vizsgadíj pedig rendkívül mérsékelt. Kovács Sándor repülő szerint nemzetvédelmi fontosságú ajnotorra. nevelés, mert a. motoros ember óvatosabb, fegyelmezettebb ós támogatja azt arcélt, hogy a repülést fejleszthessük, igy biztosítván a hozzáérLŐ repülők sé szerelők utánpótlását. Báró dr. Diószeghy Ottó kifejtette, hogy a mezőgazdasá­gi termelést motorok nélkül nem lehet fejleszteni. Javasolta, hogy tehergó­pek ós traktorok kellő számban legyenek az országban, szervezzék meg az üzemanyag ellátást, az alkatrészek utánpótlását es javítását, mert csak igy érhető el. hogy a gépek ne álljana,k le éppen akkor, amikor munkájukra a nemzet éraekóben a legnagyobb szükség lenne. t Kozma Endre a KTT vezetője javasolta, hogy az ország­ban a nemzetvédelmi követelményeknek is megfelelő iskoláikat állítsanak fel, Ankner Béla a / munkásság nevében szólalt fel. A mezőgaz­dasági és ipari munkások összefogásának szükségességét hangoztatta óa erra kérte a kormányt, hogy megfelelő szervet állctson fel, a.mely ennek a társa­dalmi mozgalomnak céljain rendszeresen dolgozik. A nagygyűlés végén gróf Andrássy Mihály foglalta össze az órtéksB felszó lalasokat és a„z egyhangúan elfogadott hataroza,ti javaslatok kihirdetése után kijelentette, hogy ez a mozgalom most már to­vább fejlődik és az ország motorositása feltartóztathatatlanul halad elő­re. • % .'• . Grarmisch-Partenkirch e # n , febr.23. A nemzetközi téli sperthét jégkorong,tornája vasár­nap a zsúfolásig megtelt olimpia.i müjógstadionban véget ért. A döntőben némi meglepetésre a német válogatott csapat 2:1 A:0, 1:1, 0:0/ aranyban megérdemelten győzött a svéd csapat ellen és a„torna első helyezettje lett, A mérkőzés rendkívül heves iramú játókkal kezdődött. /Folyt, köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom