Sportkiadás, 1941/1
1941-02-23
/DitíTAG^Beszkárt mérkőzés folytatása./ A második félidő elején a Beszkárt igen erős iifétmba kezdett, aminek már a 2* percben meg is volt az erecfmónye, mert Bene egyenlített /lil/. ..A "DiMAVAG- a közönség biztatására átvett-e az erős iraroct ós a 8* percben Füzér ismét megszerezte a vezetést /2:l/. Változatos küzdelem alakult ki* Az utolsó 15 percben ismét a Beszkárt került fölénybe, közben,azonban a DiMAVAG a 38, percben ujabb gólt szerzett, amikor Füzér a fél pályáról elindulva* kicselezte még a Kapust is és biztosítottá a győzelmet /oil/* A DiMAVAG- támadásaival fejeződött be a mérkőzés* ** » — Tok o 4 .d , febr* 23. i Tokodi DSC-Salgótarjáni BTC 4:3 /5i2/* Nemzeti bajnoki labdarugó mérkőzés* Játékvezető: Szőke II. 6oo néző. .A tokodi csapat iz^,lmas küzdelem után erélyesebb csatár járókával megérdemelten győzött* A gólokat Tóth /V és Pozsonyi, illetve Csutoerda 72/ és Jenofi lőtte* ~, . A.BÉAC Semmelvreisz utcai vívótermében vasárnap rendezte I* osztályú karaVíivó versenyét 34 versenyző részvételével. Elindultak a legjobb kardviyck, a Belgrádban időző Rajczi kivételével* Az előmórkőzések^meglégetése az volt. hoay Maszlay rosszabb találat aránya miatt a,középdöntő során kiesettéA Hat selejtező csoportból 18 vivó került a három középdöntőbe és a három hatos középdöntőből kilencen a döntőbe. Tovább,jutottakt az első középdöntőből Berczelly HTVK 3 gy, Mikes HTVK 3 ay r es Gerevich MAC 3 gy. Kiesett Bartos BEAC és Szepesi MAFC győzelem nélKűl. Palóca UTE 3 gy. után, mikor óvását a zsűri Berczellyyel kapcsolatban elutasította, gyengélkedésére való hivatkozással a további küzdelemtől visszalépett*, A második csoportból tovább jutott: Kovách HTVK 4 gy, dr.,Bay BEAC,3 gy, és Szedmáki MAC 2 gy. Kiesett Homoródi HTVK 2 gy, Horányi Postás 1 gy, és Rajz Ganz győzelem nélkül, A harmadik csooortból tovább jutott Németh HTVK 4 gy. Demeter HTVK 4 gy, ós Pesti MACf 3 gy* Kiesett Maszlay HTVK 3 gy, Bordás Postás ós Mikla BBTE,győzelem nélkül, A délután féljS órakor kezdődött döntőbe tehát,5 HTVK, 3 MAC és 1 BEAG vivó került.Először a klubtársak vívták le egymással asszóikat, (^oty*. * ^. S z ( o In ok j febr.,23. Vasárnap ^élelott a városi,színházban nagyszámú közönség előtt Moreypn kubai néger ökölvivó bemutató mérkőzést vívott István Győzővel, akit fölényesen nagyobb technikájával hat menetben megérdemelten legyőzött.