Sportkiadás, 1939/1-1
1939-05-05
"• m ? g. k R r e s t, mai fl 5, i n-X..Í.Í * l ?P? st FC,szomb&t ós vasárnapra BIT.Ssóba illetve Kolozsvár ra lekötött mérkőzéseit a román belügyminiszter letiltotta,, A Román Labdarugó Szövetség a • Kispest FC-nek szombat es vasárnapra Ploestiben"ajánlott fel kar pótlásul mérkőzéseket többek között a kolozsvári Voktóriával 0 * Kispest FC vezetősége még n6m döntött, hogy az ajanlatot elfogadja-e vagy-pedig vissza utazik »udapestre 0 » m Bukarest, máj. 5, i . A magyar -román Davis Cup mérkőzés első napién nagyszámú kő* zonseg jelenlétében a magyar versenyzők eredményesen szerepeiteké * közönség soraiban ujbol helyet foglalt Bárdossy László magyar követ feleségével, a követség tdbb tisztviselője és a bukaresti magyar kolónia számos tagja. Gábori erös küzdelem után győzött Schmidt ellen, aki az ötödik szettben izomrénd ülés miatt feladta a küzdelmet. A magyar já.tékos azonban a mérkőzés vége fele olyan jól játszott, hogy egyébként is főzött volna. *le* inte a hazai pályán otthonos román játékos volt fölényben ós az első két szettet biztosan nyerte,, lassan Gábori is mására talált és a harmadik szettben már jobbnak bizonyult 0 5 pero6s szünet utan folytatták a iátókot e ' * negyedik szettet a magyar letiniszezö még nagyobb külömbsóggel nyerte az erös iramot nem biró Söhmid^tel szemben, s a hatodik szettben mér 2:0-ra vezetett, amikor iaomrándulasa miatt a romén versenyző feladta a küzdelmefco í^v Gábori- Sebmidt 4:6, 4:6, .6:4. 6*2, 2:0,, feladta p £ második 6gyes mérkőzésben a fiatal Asbóth kitűnően játszott ós Oaralullisnak, a ^egjobb formában lévő román játékosnak egyenrangú el lenfelejolfco £ közönség általában román győzelmet várt, ónnal inkább meglep* te Asbóth kitünö játéka, akinek szép labdái-i sokszor megtapsolta 0 Változatos küzdelem alakult ki, amit a siettek alakulása is bizonyító Az első szettet a rpmftn, a másodikat a magyar, a harmadikat újból a romén* a negyediket pedig a magyar versenyző nyerte mindig kis külömbségeel. *z, ötödik szettet 3:l-allasnáTa Román versenyző javára a besötétedés miatt félbe kellett szaki tani 0 Caralullip « Asbóth 6*1, 3:6, 9«7, 8:10, 3:1, félbeszakadt* '.;••;/,, á mérkőzés állása tehát a* első napon 1:0 Magyarország javára. Szombaton először a (kralullis-Asbótb mérkőzést fejezik be, majd a Schmidt, Caralullia-dr, Pallós, usikós párosmárközést jatszék^ Vasárnap a következő két egyes mérkőzés kerül lejátszásra* Caraiullis- Gábori, S 0 hmidt- Asbóth,* ? 1 f Zágráb, máj. 5, k jugoszláv-ir Davis Cup mérkőzést, amelynek pénteken délután kellett volna kezdődnie, a szakadó eso miatt 24 oraval elhalasztottak. A szombati pórositás a következő % £ogers~ Mitic, Puncec-