Sportkiadás, 1939/1-1
1939-02-20
I Magyar Kerékpáros Szövetség kiküldöttei vasárnap Győrben találkoztak a Német Szövetség^stmarki kerületének vezetőségével., s letárgyal ták velük a Bécs-Budapest kerékpárverseny idei kiírásét* A verseny a mult évhez képest lényegesen megváltozik, amennyiben öráz bekapcsolásával az eddigi 500 km.-es Bécs -Sudapest-^écs verseny Bocs»BudapesW3^«aHBécs között kerül le benyelitásra, s távja körülbelül 700 km-ert ölel fel* verseny ennek megfelez löcn a jövőben nem két napos, hanem három napcs less. Az első napon a Bécs-Bu dapest. a második napon a Buoapest-Gráz, s a harmadik .napon a örez-Bócs útszakaszt teszik meg. a versenyző^. Mindkét nemzet részéről ezentúl is 12-1& kerék* páros áll starthoz ós a csapatverseny győztese az az együttes, amelynek eredmó nyét 5 legjobb versenyzőjének idej6 adja. Megváltozik a verseny dÍjazása is: ezentúl nem az első 10 helyezett, hanem # minden szakasz három első helyezettje és az egész verseny abszolút győztese részesül dijazé,sban. Utóbbi selyem baj* noki nyakszallagon függő aranyérmet. A kót szövetség kiküldöttei tárgyalták a viszonossági alapon létesítendő népszery kirándulások kérdését ÍS| amely a nagy tömegeknek kerókpá ron való^kirandulásat segíti elö, A németek mar meghívták a magyar cserkészeket, középiskolásokat ós munkásságot ostraarki kirándulásra igen jutányos napi ellatasi költség mellett, ízeket a kirándulásokat a nemetek a Kraft durcb Sreu de intozmóny keretében bonyolítják le. - • h o n d o n. febr, 20. * megismételt Angol, Kupa mérkőzések eredményei Chelsea- Sneffieid W 6 dnesday 3tl, Blackburn~$underland 1:0. A március 4,-iki párosítás a következő: Qhelsea*Grimsby Towi. WolTnerhampton Wenderers-Evertcn, Buddesrfieíd ToT»n*Blaekburn Roveré,Fortsmouth* Freston Northend. * , * Amsterdam, febr. 20. A Nemzetközi Üvezós Szövetség döntése szerint az evezős Európabajnokiversenyt szeptember else és hamradika között Amszterdamban rendezik.