Sportkiadás, 1938/1

1938-01-19

m Magyar Áthlétikai Szövetség kedd délután tartott intéző bizottsági ülésén ugy döntöttek, hogy az országos mezeifuté bajnoki versenyt április 3,-án vagy a Megyeri lóversenypálya közelében, vagy pedig a Bémai furdö környékén tartják. Az országos marafonf utóbajnokiverseny eddigi idő­pontja szeptember 14.-ike, de július 24v-ón 25 vagy 30 km-es távon próbaver senyt tartanak az Európabajnoksag miatt,-s ha valamelyik futó jé formát mutat, kiküldik az Eurőpábajnoki versenyre, s ebben az esetben a maraton­ifutébajnoksagót is hamarább bonyolitiák le. , . ­Az ülésen a bajnoki számok /194/ csökkentését oÍvben elfogadták, körülbelül 50 számmal osökkontik majd a bajnoki verseny szamárfej ennek a kérdésnek a részleteivel azonban csak a következő intéző bizottsági üléson foglalkoznak* — • — A B3AC jubiláris kardversenyén a Budapesti Egyetemi Athl'étiléai Club vivőin kivül a teljes magyar kardvivö gárda indul; Egye­dül Kaboa és Bay dr. marad távol a versenytől ' Az elsőség kérdése előreláthatólag Kovács, Berczelly, Hajczy dr.-.Gerevich és Hajcsányi között dől el, de a döntőbe jutásért, nagy küzdelem varhaté, minthogy a döntő kilenc résztvevője előtt mar az 1938, évi világbajnoki versenyekre szélé ^kiküldetés villan fel; a —" Az ökölvivó csapatbajnokaá^ok eddigi három fordulója több meglepetést hozott, Nemcsak a oaapatok leptek meg egymáat furfangos öaszeálutasokkal, hanem a közönség egy részét is meglepetés erte, A MOSZ vezetőaége ugyanis már az elmúlt hot folyamán felszólította a közönséget hogy a nagy erdeklődáare való tekintettel el4|Ételb6n szerezze be a mörkő­zéaek megtekintésére jogqsitó jegyéket mert á'nclyazinen már előreláthatólag nem leaz jegykiadás, A jóakaratú figyelmeztetését aókan nem fogadták meg, a mintegy öOO^ember hiába tette meg a B8ZKRT aporttelepchez vezető utat, mert már jóval a mérkőzések megkezdése előtt minden jegy elkelti A 1 vasárnapi döntő forduló ujabb meglepetésekkel szolgál­hat, A szabályok értelmében ezúttal kerülnek egymással szembe az A, éa B, caoj» portban mérkőző csapatok, A párosítás azerint^ a B; Vasutas az ffTÓi a B8ZKRTJ pedig a BTK-val morkőzik. A pontokért való harcban kemény küzdelem várhaté, i mert hiazen vasárnap dől G1 a bajnokság és a helyezések sorsai A mérkőzsaek jfj eate 1/2 6 órai kezdettel.kerülnek lebonyolításra. A MOSZ ismételten felkéri a közönaéget, hogy a belépő jegyekről elővételben gondoskodjon. •*,«• A Hungária Vivó Olub január 29 éa 3Q£~án országoa nyilt Kardvivóveraenyt rendez a Santelli vivó te rémben /Eötvös utca 11/. Hoaszu évek óta ea az első verseny, amelyen á vivók oaztályozáa nélkül részt ven étnek.- Ez a verseny alkalmat nyújt arra, hogy az egyes osztályok erőviszonyait összeha­sonlíthassuk. A verseny nevezóai zárlata január 22. A győztesek ca helyezettek között értékes dijak kerülnek kiosztásra.- A döntőmórkőzések január 30,—án dél­után 5 órakor kezdődnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom