Sportkiadás, 1938/1

1938-05-18

A hadsereg labdarugó kupa két elődöntő mérkőzését ját­szották le a Budapesti Egyetemi Atleticai Klub sporttelepén, szerdán délután. Közel nyolcezer rőnyi lelkes közönség övezte a főiskolai stadion labdarugó pályáját, ahol a két igen érdekes mérkőzés lefolyt. A közönség soraiban ott volt vitéz Nagy Vilmos altábornagy, a budapesti vegyesdandárparancsnoka, vitéz László Dezső•ezredes, vezérkari főnökévelro vitéz Szilassy Iván ezredes, a budapesti 1 4 határőrkerület pa­ranosnokhelyettes parancsnoka tisztikarával. Kövér Lajos ezredes a honvé­delmi minisztériumból, a budapesti alakulatok szolgálatmentes legénysége tisztjeik vezetésével igen nagy számban. * Az első mérkőzés során a hadsereg kupa favoritja, a mult­évi védő, a budapesti 1. határőrkerület parancsnoknelyettes csapata 3:0 arámyu félidő utan 5:1 aránybatol biztosan győzött a szegedi 9. honvéd gyalog­ezred csapata ellen, A mérkőzés első perceiben a formásán-játszó szegedi csa­pat fiámadott többet. Az első gól a 10-ik percben esett. Sarokrúgás után az egyik szegedi játékos a kapuv.onalon kézzel állitotta meg a labdát, A 11-est Balog értékesítette, . JliO/ Kezdés után újból a szegediek kapuja előtt folyt a játék, Horvát lövését a kapus kapuvonalon belül fogta, /2:0/ A 13-ik percben Horvátot a szegedi 16-oson belül felvágták s a 11-est újból Balog értékesítette, /3:0/ A négy percen belül kapott három gól a lelkesen ját sző szegedi csapatot nem hangolta le és több szép támadást vezetett a Budapes­tiek kapuja ellen, A határőrök csapatából a 35-ik percben Buzásit a játék­vezető kiállította. A második félidőben az iram lanyhult, az első részben a szegediek támadtak többet, a 28-ik percben a szegediek jobbszélsője. Sulyok szép gólt lőtt. /3:1/ A 31-ik percben sarokrúgásból Frigyes lőtte a határőrök negyedik gólját ós az utolsó percben vitatható jogosultságu 11-esből Szpcs az ötöcfik gólt., A mérkőzést Égner vezette. A második elődöntő során nagy meglepetésre a pompásan játszó pécsi 8. j^onvédgyalo^ezred csapata 1:0 /0:0/ arányban gyqate^le a favorit budapesti 1, honvédkórház csapatát. Az érdekes mérkőzés' végé felé, amikor a pécsi csapat győzelme már biztosnak látszott, a kórház csa­patának legjobb játékosai fegyelmezetlen viselkedésükkel lerontották a játék képét. A mérkőzést .erélyesen és biztosan kézben tartó "Rubint "láték­« vezető, egymás után né^y játékost állított ki. Tátrait, majd a mérkőzés utolsó öt percében Kiszelit, Karodst és Szuhait. A mérkőzés első perceiben a kórház' asapatának közép­csatára, Nobilek megsérült,/orrissontját.törte, de amikor látta, ho^y csa­patának, szüksége / ö 6# összefej élésnél van reá. 25 perc múlva folytatta a játékot és sérült orrával végi^küzdötte a mérkőzést. Az első félidő változatos küzdelem után gól nélkül telt el. A második félidő 30-ik.percében a kifutó Csikós kapus feje felett 40 méterről jól helyezett labdával a pécsi csapat balszélsője,Benczenlettner tizedes szép gólt lőtt. Ezután a mérkőzés a pesti játékosok fegyelmezi t­len séfje miatt eldurvult, az eredmény nem változott. A kórház csapatából kiállított négy játékos közül Kardost.Szunait és Tátrait a helyszínen összeült fegyelmi bizottság a. *• ..csütörtöki" mérkőzésén való szrepléstől eltiltotta.A korház csapatának vezetői két sé­rült:' és három kitiltott játékosukra való tekintettel.a harmadik helyért^ való mérkőzést lemondotta.így csütörtökön délután öt órakor csak a dönt^ + játszák a pécsi 8.gyalogezred csapata a budapesti határőrökkel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom