Sportkiadás, 1938/1

1938-01-22

...^ H!ja| v A Magyar Vivó Szövetség január 21.-én este 1/2 7 órakor intéző bizottsági ülést tartott* Az ülésen több%k között megjelent Szilavetzky Lajos a Magyar Vivó Szövetség ügyvezető elnöke, Jstiey István és Beleznay József alelnökök és vitéz ühlyarik Jenő főtitkár. Az ülés előtt megvizsgálták a párbajtőr zsürigépet, mely mint ismeretes a január 16.-i párbajtőr versenyen fölmondta, a szolgálatot, A t6hnikai bizottság megállapítása szerint a zsürigép jó, osak a hozzátartozó vezetékek és a vivó felszerelések voltak olyan állapotban, hogy a január 16.-í versenyt Jekelfalussy György szövetségi kiküldött kénytelen volt beszéltetni. Az intéző bizottság ilyen körülmények között ugy határozott^ hogy a január 16.-Í verseny eredményeit nem aemmisiti meg * az utolsó afiszó kivételével az eredmé­nyeket elfogadja s a versenyt február 19.-én folytatja t/ Az intéző bizottság ezután a vivósportban oly sokat vitatott egy illetve két tucs rendszert tárgyal ta. Több felszólalás után az intéző bizottság ugy döntött, hogy elfogadja Zirczy Antal százados javaslatát -ly.. módosítással , hogy az I, osztályú vívóversenyeket ezután a nemzetközi ssabályoknak megfelelően fogják vivni, tehát 5 tusára 1 tusa külömbaéggel. A II. és III. valamint a IV. osztályú ver­senyeket is a nemzetközi szabályoknak megfelelően rendezik*4 tuséra 1 tusa külömbaéggel. Majd Doros György tett előterjesztést az osztrák-magyar szövetségek által rendezendő Barátság^Kupa verseny tárgyában. A verseny maroi­^8 23.-án » s ezen négy tagutőr ós kard csapat indul, A vcrsenybiróság .-• semleges elnök mellett 2 magyar és két osztrák biróból - lesz ööszeállitva. ++Budapesten lesz •••• -r ; • ->:•':'- A Királyi Magyar Automobil Club, a Magyar Touring Club és a Magyar Közhasználatú Góp^éiraüyállalatok Országos Egyesületének közös hó­jelentése a Meteorológiai Intézet és az illamépitészeti Hivatalok adatai alapján! A szombatra virradó éjszaka folyamán a hegyi utakon dérképződés volt, ami^ egyes helyeken sikossá tette sz uttesteket. Ez a jelen­ség vasárnapra virradó éjszaka, megismétlődik s az északi hegyekben kevés friss porhóra van kilátád. Az ország többi réssíén az Idő száraz marad s a ködképződés kissé gyengül.. Porhó már osak a magasabb hegyeken van. Dobogókőn 10, Nagyhideghegyen 25, Ki3inócon 2 óö a Kékesen 35 centiméteres jeges hó van. Ujhután 25 centiméteres jeges havon friss porhó van, Radvány-»Mikóházán a jereo hóréteg magassága 9 oentimeter. Külföldi A Felvidéken mérsékelt éjjeli fagy mellet az idő borult, néhány helyen kevc,s hó esett. Ausztriában száraz az idő, a fagyhatár 600-700 méter körül van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom