Sportkiadás, 1937/1

1937-05-14

A MAO vivószakosztálya pénteken este tartotta **eney István elnök ós a szakosztály tagjainak jelenlétében a MAO vivóhóttel kapcsolatos megbeszé lesető A MAO május 23»-án délelőtt 9 és délután 5 órakór~rendézi a Hősök tör­versenyét,^amely egyúttal válogatóverseny* Május 27*-én íesz a MAC rendezésé­ben az I, ós II* osztályú noi törvivó válogatóverseny délután 4 órakor. Végül május 30.-án rendezi a MAO a Hősök kardvivoversenyét délelőtt 9 és délután 5 órakor, amely szintén válogatóverseny* Mind barom verseny szabadtéren a MACT margitszigeti pályáján kerül lebonyolításra, A MA« gondoskodik arról., hogy az összes benevezett vivók ós a zsű­ritagok margitszigeti belépőjegyet kaphassanak. A verseny fövódnökségóre fel­kérték a kormányzót, továbbá Albrecht, József ós.. József Je re no királyi herceget. ••»•* ichwarz ^ibor vezetésével megtörténtek az TTTJt versenyével kapcsolat ban az első kihallgatások, melyek során annak a megállapítására törekednek, vaj jon történt-e a versenyen bármily irányú sportszerűtlenség,, amely megtorlást vonhat maga után. * • Idrányi Ferenc pénteken este a MVSZ kis tanácstermében tartotta az első zsürivizsgára előadását n A vívás elméletéről*. A tanfolyamra 20 vivó j Mi lentkezett. A következő előadást a jövő hét péntekjén Maszlay Lajos tartja dél után 6 órakor a MVSZ kis tanácstermében. * ­o- I|;'/'V pl országos lawntennisversenye során pénteken a férfi egyes elődöntőjében vitéz Bánó 4/6 6/4 6/lre győzött Friedrich ellen. A további elődöntőket lffi;Cfl?in3SÜG§K szombaton d.u. 3 órától kezdődőleg játsszak, a III.o. és ifjúsági férfi-egyes döntőkkel egyetemben. Az I.o. és II.o. versenyszámok döntőit vasárna; délelőtt 10 órai kezdettel játsszák.. Az ünnepélyes díjkiosztás vasárnap délben egy órakor a verseny helyszínén lesz,. Pénteken egyébként a nyílt ve seny számokban még Llacsuha győzött Róna ellen 6/l 6/l-re, a vegyespárosbeo Fillencz-L-adarászné 6/2 0/6 6/4re győzött Tőtli-longor Ellen, a Sznopek,Buffer Iné pár pedig 5/7 ö/l 6/4rc győzött a vitéz Éánó-.^örmöczy együttest.. . K ilagyar Főiskolai sportegyletek Igyesülóse szombaton, május 15én és vasárnap, május löán , mindkét napon este félnyolc órai kez­detted rendezi főiskolai uszó-és vizipólóbajnoki versenyét a margit­szigeti fedett uszodában, I 4 bajnoki versenyekon indul Gsik Ferenc,a betegségéből felgyó­gyult Lengyel Árpád. Dienes Oyula, ~oszpoly és több elsőosztályu fő­iskolai uszó.összesen 150-en neveztek. Fiz alkalommal a BEAC uszói/világrekordkisérletet tesznek főiskolai a 3K1C0 m-es vegyes stafétauszásban. Belépődíj nincsen. A Ferencvárosi Vasutasok Sportköre szombaton este háterai kezdettel klubközi tornászversenyt rendez a Nagykanizsai Tornaegyesülot csapatával. | raérkőzos a FerVasutas SK. sporttelepén lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom