Sportkiadás, 1937/1
1937-05-03
Méreteiben ós bensöségében n-igyarányu társadalmi és evezős sportbéli esemény keretei bontakozna k^ki azokból az előkészületekből, amelyek 3 ^ Magyar Evezős Szövetség kezdeményezésére a vizi társadalmat foglalkoztat- iák. Május 9,-ón vasárnap lesz a Szent Kristóf^izrehivó ünnep, amelyet a honvédség vizialakulatai83k ós a folyamőrség részvételével a hajósvállalatok, evezösegyletek^s vizi jármű tula jd ónosak együttes elhatározásával Szent Kristófnak, a vizijármüvek védőszentjének emlékere ós tiszteletébe tartanak, ^z ünnep egyik réssé 3 Margitsziget »pesti oldalán a Neptun Evezős Sgylet kettióben reggel 9 órakor tartandó szent misével ós azután 10 órakor a szent misét bemutaté dr. Mészáros János prelátuskanonok, érseki helytartó' elött történő csónakf elvonulással és a h a jó k mogáldásával fog vófbemonni. £z ünnep ^másik része a római prton a MSTB hajóállomáson délelőtt 10 órakor szent misóvel kezdődik, amelyei Jngelo Rótta papai nuncius fog a vándorevezösök elött bemutatni, JSzzel lbncsola tban a római part mentén lévő hajókat ós vizi\ jármüvekot is meg fogja áldani. I mise után dr. Brisits Frigyes cisztercita gimnáziumi igazgató szent beszedet mond. JJz urfelrauta táskor ^00 galambot bocsátanak a magasba, £z ünnepélyen résztvevő hajókat, valamint vizijármüveket Szent Kristóf plakettel fogják ellátni, amelyekot a hajótulajdonosok 1 pengőért szőrözhetnek meg * M3SZ A", alkotmány u. 3 sz. alatt lóvö/ hiva^talos helyiségében* * művészi vereteti Berán Lajos tervez te. Mivel a felvonulás az ünnep moltofaga, valamint a nagy vízállás miatt a legnagyobb fegyelmet követe li, a rendőrség felkéri az ünnep résztvevőit, hogy közreműködésükben a legszi gorubb pontosságot es fegyelmet tanusitsák. i szent mise kezdetét egy, az áldásosztás megkezdését pedig két ágyúlövés jelzi. £ Margitsziget pesti Dunaá* gában 2 órán át a közlekedés szünetel. £ romai parton tartandó ünnepre^a MSTB 9 óra 30 porckor külön ha iát indit, amelyre a jegy ára személyenként 1 pengö. | hajóra a Ferenc Józser rakparton lévő uj hajóállomáson ós a Pálffy téren lehet bőszállni. San F r a n ( c i 8 o o( máj, 3^ £z £merika i*-Japán Dsvis Cup mór közés az amerikaiak 5*0 arányú győzelmével végződött, £z utolsó napon #udge 6t2, 6:2, 6:4 aranyban verte fémagishit, Parker pedig 6:0, 6:3 ? 6:2 arányban győzött ífökano ellen, £merikai, a zónadöntöben május 28 ós 30#-lka-között Főre st Hillbon £usztráliával mérkőzik. £-Davis Cup második fordulójának párositása egyébként a kövotke* zö$ Bologna: Ol,aszország-Me>nakó\ München: Nómetország-£usztria f Stockholm: Svédország-Görögország, Beígiua-Syájc, Iélafrika-yüjzeland, ,Zág~ ráb: Jugoszlávia*-Bómania, VarsáJ^engyelország-Csohország, íárisi Norvégia** Franciaország, s Forest Bilis 1 £merika Ausztrália, - • L o n d c n, máj. 3, £ bournemouth} nemzetközi tenniszverseny dön tőinek eredménye a követicezd: férfi egyes: £ustin-Lee 6:2, 6:2, 6:0, férfi páros: Hare, Wilde-Hughes, Tuokey 6:2, 6:4,-7:9, 6:4, nöi egyes: 4úza* na«Scriven 7:5, 6;3, í* • É Berlin, máj. 3. £ berlini Blau Weiss szördán kezdődő tennisz versenyén 11 nemzet tenniszczöi vesznek reszt,•£ férfiaknál J?almieri« Xhosinkie. Szigeti. Hughes, *uckcy, W. Menzel, Tübben és Qejnar, a nőknél Jedrzejows ka^ kenden, Couqu6rqueí Scriven, Beutter, Üllstein, Kovács ós Hóin vezeti a»^ egyes csoportokat.