Sportkiadás, 1937/1

1937-03-25

A Magyar Lengyel Egyesület hagyományaihoz hiven június 27.-én rendezi a Sobieaki evezős emlékversenyt a 72 km-es Esztergom-budapesti szakaszon* Újításként az idén kezdők részére külön kategória lesz, amelyben csak azok indulhatnak, akik ebben a versenyben díjazott helyezést még nem sze rezteki - • — . A Magyar éa az Olaaz Vivó Szövetség az áprilia 9.-én, Buda­pesten rendezendő magyar-olasz kardvivómérkőzés előkészítése ügyében úgyszólván naponta érintkezik egymással. Mindkét nemzet szövetsége súlyt Helyez arra, &ogy a fontos mérkőzést semleges zsűri vezesse, s ezért megállapodtak abban, hogy a versenybíróság elnöke Pasmir, a kiváló német bainokvivc; a zsűri tagjaira vonatkozóan nost ^olynak a tárgyalások, valószínűleg osztrák és cseh verseny­bírák fogják ezt a tisztséget betölteni,, |R MVSz a számításba jővö zsűritagok cimére már elküldte a felkéréseket, Casmir már válaszolt is, hogy örömmel vállalja el a zsűri elnöki tisztséget- verseny bíráknak 36 mérköiósti kell levezetniük, s tekintettel ar~ ra^ hogy mindegyik találat döntő jelentőségű lehet a 2 nemzet valamelyikének győzelme szempontjából, a bíráskodás igen nagy pontosságot és figyelmet igényel a Z3üri részéről. A MVSz már bekérte az olaszoktól a nevezéseket, akik azon ban még nem döntöttek abban a tekintetben, hogy kiket jelölnek ki a 6 tagból álló csapat tagjainak, de tfőzölték a szövetséggel, hogy rövidesen összeállít­ják a névsort- tivokörőkban valószínűnek tartjak, hegy Marzi, Gaudini és Pin­ten okvetlen indul, a többi 3 résztvevő neve még csak feltevéseken alapul, f mert az flaszok igen felkészülve akarnak résztvenni a versenyen, s több proba­versenyhoz kötik versenyzőik kiiellését. 4z DÜmpiai kardcsapatbajnokságot a magyar együttes nyerte pÉ olaszokkal szemben, s ezért a Budapesten a városi Színházban tartandó mér­kőzés revanzsmórközesnek is számit. Külön érdekessége a versenynek, hogv ha­tos csapatok indulnak, mert igy a 2 nemzet kardvívásának egymasközötti KülÖmb­séere .szembetűnőbben fog kidomborodni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom