Sportkiadás, 1937/1

1937-06-13

AS Lazio /Róma/ -Hungária PC 1:1 /0:0/. Biró* Krist Csehszlovákia, Hungária-u^i pálya. A két csapat Ő000 néző előtt játszotta első KK-mérkozésót. Az első félidőben a Hungária játszott nappal és széllel hátban. Slobba Laiie, azután S«s és Müller revén a Hungária kapott lábra. Az ujabb olasz ellentámadt Kis hétvéd csak szöglet arán tudta szerelni. Azután megint Sas jó* játéka lendítette támadásba a Hun ­gáriát, de Cseh ós Kardos hibáztak. Az első negyedórában az olaszok voltak fölényben, gyorsabban mozogtak, pontos aüogratásuk,kitűnő fej­játékuk révén veszélyesebbek voltak, védelmük és iedezetsoruk pedig erőteljes és határozott közbelépéssel minden magyar támadást elfojtott. A 18. perctől a félidő végéig a Hungária volt fölényben. Előbb Miuler és Kardos lövése suhant el a kapufa mellett, maid Müller, titkos és Cs^h lövését fogta a kitűnően védő Blason kapus..1 27.percben Fiola ugrott ki, a rárohanó védők elől Costa balszélsőnek adta kix a labdát, akinek szép lövését azonban Szabó szögletre védte. A .^.percben Fiola Busanit fut­tatta, de a á szélső jó helyzetből kapu fölé lőtt. A ^.percben Cseh szép lövését, mely oldalról caknem a kapuvonalon futó öt végigj Blason kapus vetődve tói „a a másik oldalon szögletre. A Hungária belsői a játéknap ebbsy a szakában igen e sokat hibáztak és igen sok helyzetet rontottak el. Á& olasz csapat szórványos lefutásokkal és kiuünő vódőjátókkal ki tudta húzni gól nélkül a félidőt, mert a Hungária csatárai gólképteleneknek bi­zonyultak • jj/i A rakodik félidőt megint a Lizio támadásai vezették be. :$fjB A Hungária csak a 4. percben vezette első támadását, melynek végén Titkos szép lapos lövését a kapufa tövénél fogta el a kapus. A c percDen Costa balszélső szép lövése vágócott a külső hálóúa. A .8. ércben Kardos lövését fogta a kapus. A 12.percben Fiola es Busanik támadása után, utóDbinak a lövését fogta Szabó. A 14.percben a Hungária 16-sán a védők addig késleked­tek, amíg Fiola beugrott és éles lövéssel a bal felső sarokba küldte a labdát fl:0L A 18. és 22.percben osak a szerencse mentette meg a Lazio kapuját a góltól. A'labda mind a két esetben ott pattogott a kapu előtt, de az egész olasz csapat a kapu előtt tömörült és igy gól nem született. A 23. percben megismétlődött ez a kavarodás és most Cseh lábáról hálóba iutott a Hungária kiegyenlítő gólja /l:l/» A kiegyenlítés valamit lendí­tett a Hungária lélektelen és bosszantóan hanyag látékán, de már késő volt. Az olasz csapat meg tudta menteni hálóját a góltól, sőt lendületes táma­dásokra is telt erejéből. Igy a 36.percben Busani lövését csak a felső ax kapufa védte. Végeredményben a Hungária örülhet a döntetlennek, pedig az első * félidőben gólokkal nyerhette volna meg a mérkőzést, a Hungáriából csak Dudás tűnt ki, mig a Lazioból Viani, Piola és Blason volt jc . .—.'

Next

/
Oldalképek
Tartalom