Sportkiadás, 1936/2-2
1936-12-05
A BEAC december 8.-án tőr, párbajtőr és kard hármas'vivó csapatversenyt rendez .amelyre eddi § 11 csapat küldte el nevezését. A HTVK egymása négy csapatot indít, A Hat szeghyJózsef-vitéz Bartha-Kovács csapata látszik legerősebbnek. A BE IC Ruiczi dr.-Bay-Elthes együttesének az UTE Kabos-Dunay Pál-Palócz összeállítású csapata lesz a legveszedelmesebb ellenfele. Kabos ugyanazon a napon Szombathelyen vivóakadémia keretében szerepel ós igy nan valószinü,hogy Pesten is verseny ez .A csapatok erővi szonymak mérlegelése alapján vaiószinü,hogy a helyezéseket is a sizti csapatok szerzik meg. Minden vivó minden csapat ellen más fegyvernemben indul. A BEAC vívótermében déelőtt 9 órákor'és délután 5 órakor kezdődik az érdekes és magas-sz invonalu verseny. A budapesti egyiptomi királyi követség közli, hogy a harmadik 'nemzetközi egyiptomi repülőversenyt 1937 februárjában Kairóban tartMk meg. A verseny legfontosabb eseménye az oázisok körülrepülése, amelynek során a résztvevőknek alkalmuk lesz megtekinteni a régi ü^gyiptom legfontosabb emlékmüveit Luxorban és Assuanban, ahol egyébkent a Royal Aero Club d'Egypte vendégei lesznek. Nyolc különböző dijat és az Oázis-kupát tűzték ki a pontverseny nyerői részére. Két dijat tűztek ki olyan pilótanőknek, akik egyedül vezetett gépükön elsőnek és másodiknak érkeznek a célba. A gyorsasági verseny győztesei külön dijat kapnak. A•résztvevőknek hat napon át ingyenes lakást biztosit a vendéglátó ország. A verseny általános szabályainak és feltételeinek egy példánya a budapesti egyiptomi királyi követség irodájában az érdeklődőknek betekintésre rendelkezésre áll.