Sportkiadás, 1936/2-2
1936-11-20
.7 . ' / íluhár István, a rádió aportbeszelője nagy érdeklődés mellett tartott előadást a Sütőipari Sport Oiubban. Trutzl Adolf elnök üdvözölte majd Vogel Jxnre klubigazgató köszöntötte Pluhárt és átnyújtotta neki a klub márvány plakettjét, J'zután Pluhár Istvánt a klub örökös diaztagjává választották, amit az ünnepelt -meghatott beszédben köazönt meg, utána pedig érdekes előadást tartott -a berlini olimpiai játékokról éa a "Sport és az ipar egész ségügyröl 1 '. Végül Bárány Andráané az ip&sosasszonyok-nevében átnyujtotta Pluhárnak-a öaonkamagyarorazágot ábrázoló sütemény remeket, "* * 5* A MÁV Sportliga 10 éves jubileuma alkalmával az idén Budapesten kerül megrendezésre az országos, vasutas, egyéni ökölvivó bajnokiverseny, A bajnokságra 5 vasutas egyesület 28 ökölvívót nevezett, akiknek névsorában számos magvar bajnok és válogatott versenyző neve szerepel. A nagy ér deklödéssel várt versenyt szombat, este 8 órakor és vasárnap délután 6 órakor rendezik a Törekvés Bihari-uti tornacsarnokában* A Budapesti Korcsolyázó Egylet szombaton játsza első nemzetközi mérkőzését, a Wiener Eislauf Vérein csapatával este i/P. 8 órakor, A bécsi csapat a legerősebb feláll itásában szerepel Budapesten, A kapuban* Weiss,. hátvédek.* Beuraayer," Pbj tha» ; slsö csatársora "Kirchberger, SFo'vak, Demmer, második osatárso.rt Prandi,.. Stanek, Rammer, tartalék* iáeissner, A BKE? felálítása* Erammer—Hruby, JBlieazner, első csatársor* Jeney, Miklós, Róna < caere csatársor* Lifka, Margó, Mindér. Vasárnap délelőtt II órakor reVánzs mérkőzés lesz,-Jegyek az egyleti irodában előreválthatok© —• • — Toki ó, nov. 19, Surópában olyjnirek terjed tok,61, miszerint Japán nem törekszik 3zV. téli olimpiai játékok megrendezésére, * Japán Olimpiai Bizottság egyik tagja eszel szemben kijelentette, hogy Japán r-"g3szkodik a téli olimpiai látókok megrendezéséhez, s ennek az óhajának a jövő év tavaszán Varsóban tartandó Nemzetközi Olimpiai Bizottság ülésen is kifejezést fog adni, • . - '•• * B óm a, nov. 20, Az 01a, s.2 'Olimpiai Bizottság egyik tagjától nyert értesülés szerint Olaszország pályázik az 1944 évi olimpiai játékok megren dezésóre. Helsinki, nov. £0."£ ,stadion építése már annyira haladt, hogy a nézőtér hagy része és a 80 méter magas maratom torony elkészült, ^z^eddig rendelkezésre bocsájtott 15 millió finn márka elfogyott, ,s további összegre van szükség a munkálatok befejezése céljából, A stadion va~ lószinülog 1938 év elején készül öl. Vasárnap két vivóverseny lesz a fővárosban, Á HíhO III, osztályú tör 3 vívóversenyt, az UTÜ pedig IV. osztályú kardvívóversenyt rend ez, A versenyek győzteseit lehetetlen megjósolni, mert 3 fiatal vívok formája évről évre javul, I mult évi .eredmények alapján azonban a MAO törvorsenyének döntő iéfee Ványit, Fehérvárit, Lantost, 'dr. Pált, dr. Feketét, czecsödit, Hennyeit Jenéit, Sebestyént ós Scserit,.az UTE kardversenyének döntőjébe pedig Szászt Szeibrigert, Prücklert. Bartost, Boa tát. Egrit, Kürtöt ós Líchtmant várják, & MAC versenye az Alkotmány u, 3 szám alatti olimpiai gyakorlóteremben .az UTE versenye pedig a Tunsgram kultúrházban icsz 3