Sportkiadás, 1936/2-2
1936-10-17
A Magyar Si Szövetség pénteken este a Magyar Testnevelés Házának tanácstermében tartotta eziöei első tanácsülését,melyén vitéz Rapaich Richárd lovassági tábornok,a szövetség elnöke elnökölt. Napirend előtt Tatár István ügyvezető alelnök a szövetség tanácsa nevében üdvözölte az elnököt abbéi az alkalombél,hogy a békebeli legmagasabb katonai rendfokozatot elérte és"az agész~magyar sielő társadalom' jókivánatait tolmácsolta a magyar sportélet közszeretetben álló vezetőjének, Rapaich Richárd köszönetet mondott az ünneplésért és Ígéretet tett,hogy a szivéhez nőtt magyar sisportot ezután is tőle telhetőleg támogatni fogja. A Magyaréi Szövetség üdvözölte olimpiai sikereiért az atlétikai, birkózó,ökölvivd, uszó és vivó szövetséget A Magyar Idegenforgalmi Hivatal a Kékes-Parádi lesiklópálya utolsó harmadának kiépítéséhez szükséges anyagiagat a szövetség rendelkezésére bocsájtotta,igy Európa egyik lo.gszobb lesiklópalyája ez évben teljesen elkészül, A budapesti /:svábhegyi:/ lesiklópálya és a nagyugrósánc ugye is' jó uton halad. Uj versenyszabályokat szerkeszt a szövetség. Elfogadta a tanács a sportbizottságnak az íd^i évad versenynaptára ^sszeállitására vonatkozó előterjesztését. Ezek szerint a szövetségi magyar bajnoki.:.- r . ... .. négynapos verseny január 3o,31. és február 1,,2.-én lesz a Mátrában.Szövetségi versenyek lesznek a Galyatetőn és a Bükkben_is. A válogatott keret szárazföldi futóedzéseit,mint az olimpiai évben is,Pericht Rezső vezeti 4 Budapest-Bécs városokközötti nemzetközi siversenyt terveznek.Az első verseny Budapesten kerülne lebonyolításra.Futásban,mülesiklásban és ugrásban mérnék össze erejöket a legjobbak, isiin den számban három-három versenyző indulna,! végeredmény pontverseny alakjában adódna.! győztes csapat a "dr Sipocz Jenő H vandordijat védené. k tanács^elhatározta,hogy a Nemzetközi Si Szövetség /:FIS:/ legközelebbi kongresszusát Budapestre meghivják, Bély MiMia az ifjúsági sisport fellendítése érdekében . . folytatott tevékenységéről számolt be.Ifjúsági versenyeket rendeznek hét korosztályban a fővároson kivül,Pécsett,Sopronban,Egerben" és Miskolcon, Iglői László szövetségi Kapitány bejelentette,hogy aszövetségi vsrsenyzőkoret megkezdte szárazföldi munkaját Karácsonykor negynélyen lasz szövetségi edzőtura és pedig a Hochkeilhausban a legjobbak közül 10-12 fő* r Márkus Maier vezetésévelj^ell am See-ben a főiskolai világbainoki versenyre készülő 4-5 főiskolás,Zircen az ifjúsági keret 10-12 tagja es a Tátrában 6-8 ifjúsági versenyző. Kun Miklós dr a turabizottság elnöke bejelentette,hagy szövetségi túrákat terveznek közelebbi és távolabb fekvő hóvidékekre,autóbuszokkal és vonattal" viszik a kiindulási helyekre a résztvevőket.Sivonatokat indítanak a Mátrába, Börzsönybe és a Köszeg-i hegyekbe.Megszervezik a téli mentőállomásokat.' November második felében versenyhiróképző tanfolyamot rendez a szővetségj • '.