Sportkiadás, 1936/2-2
1936-10-03
Bukarest, október 3. A magyar válogatott labdarugó csapat délelőtt 1/2 10 őrskor érkezett meg a román fővárosba. A pályaudvaron a román labdarugók szövetségének vezetősége várta a vonatot igen nagyszámú közönség jelenlétében. A magyar labdarugók valame nnyien kitűnő hangulatban szálltak le a kocsiból. Usetty Belát, Fodor Henriket és Eitz Károly dr-t Tilea volt román miniszter ebéden látta vendégül. A magyar csapat vezetőivel együtt megkoszoiüzta az ( isme rétien katona sir ját, majdpeöig a magyar követségen ' tett tisztelgő latosatást. Délután rövid sétán nézte meg a csapat a város nevezetességeit, majd . vacsora után hamarosan lepihent a vasárnapi mérkőzésre való tekintettel. f A mérkőzés színhelye a főiskolások pályáján lesz, ahol 40.000 nézőnek van hely. Az érdeklődés a mérkőzés iránt oly nagy,hogy a jegyeket mar a bet elején valósággal elkapkodták. Erdély különböző részeiből vasárnap különvonatok hozzák a fővárosba az érdeklődők ezreit. '. . , Usetty Béla elnök nyilatkozott a román sajtó képviselőinek. Kijelentette, hogy az osztrákok ellen aratott győzelem után bizik a csapatban es reméli, hogy a magyer tizenegy lovagias és sportszerű viselkedésével Bukarestben is meg lesznek elégedve. • — • L o n d o n , október 3. Angol labdarugóeredmények, I.liga: rVl plqea- Bortsmouth l-l Be!?^ . |adiMu°» Leede United lórthend 0:1 f!o£e^ 3:1 W"*"*^ ISnáei lS i^SS^^L Psrk 2:0 Celtic- ferdéén P,. Bundee^Hamilton'Academicals 1:2 Dunfexmline» Athlet 1? s-Altnon .overa 3.. Falkirk- Glyde 6 p 0 Hibernians- Queen of South 2,2 -o^ei^ell Kilmarnock 2:1 *Vrtick Thistle- Hearts 2.2 St .-mnen-Aangers fhird Lanarck-St.Johnstone 2:0 A ?oSbaix-i hivatlsol'tenniszoktatók m^kozésénekJ***iyjHJS döntőjében két csilei játékos szerepelt.Eredmény: ihomas D. b/ó of1 6/2re győzött fivére, Jósé xhotnaá ellen. . . ; u p . 1 b " ü férfipáros döntőjében a francia .iamillon-Plaa együttes győzött Cochet-Burke ellen 2/6 7/0 6/4re..