Sportkiadás, 1936/2-2
1936-09-14
Nógrád is Hont vármegye törvényhatósági bizottságának kisgyülése Paozoljjy Zoltán dr« felszólalása és inditvanya alapján egyhangp lelke se déssel elhatározta, hogy. a vármegye közönsége soha el nem múló halával; büszkeséggel, igaz, őszinte szeretettel üdvözli és köszönti a Berlinben tartott olimpiái versenyeken győztes, babér.koszoruzott magyar világbajnokokat es a küzdelmek során a 2."és 3. helyre jutottakat. Ugyanakkor hálává l emlékezett meg a kisgyűlés az Országos Testnevelési Tanácsról és annak elnökéről Kelemen Kornél dr-ról, mint akinek hervadhatatlan érdemei vannak a^világraszól 0 / magyar diadal megt;remtésébon és megalapozásában. Soldos Béla dr, főispán most küldötte meg a határozatot Keleman. Kornél dr-nak ? , az OTT elnökének azzal a kéráésel, hogy a vármegye közönségének érzelmeit a világbajnokokkal, valamint az Országos ^ Testnevelési Tanáccsal, a ' ; £i vivő, usz-ó, buc kozé, ököl vivő és atlétikai szövetséggel közölje és nékik a megy- közönségeink, köszönetet és üdvözletét tolmácsolja. A Budapest-Lillafüred megbízhatósági autóverseny, amely a Lipótváros autósainak részvételével a Marosi.Futár rendezéseben szombat, vasárnap folyt le, szép eredménnyel ért véget, iz utat a következők toljesitettpk hibapont nélkül: ••• . , , . , Muráti Lili /Adler/, HaImy Beláné /DKW/'Í Csillag Iván /Bianbb'/, Darányi Imre /Fiat/, Sohloss Alfréd /fiannomag/, Seomann imra /BMW/, Tarkányi Jenő /AdlDr/, Hévész Pál /Steyr/ Weiss Artúr /Bisnchi/, A zsűri az értékes dijakat a Palota-száll óban osztotte ki bankett keretében a győzteseknek. Pécs,szeotember 14. Baranya varmegye Pécs közelében,Pel]érden,megyei leventeveissnyt rendezett, amelyen mintegy 1500 levente, elemi iskolás leány- és fiúcsapat es polgári lövész vett részt. A versenven az OTT társelnöke képviseletében vitez Mecseri Lajos vett részt. Jelen volt vitéz Hor/áth Jistv.an főispán, Fischer Bela alispán és sok társadalmi előkelőség. ..... fz egyesített eredmények alapján a versenyben első a pécsi jares leventeszazada lett, második a siklósi, harmadik a mohácsi iárás levenetszazada. > csapat lövészetben a pécsi-, az atlétikában l SIS* » l szorgalmi gyakorlatokban a mohácsi, a mozgási gyakorlat okban apecsi-,- a.buzoganvdoDasban a siklósi járás csapata lett a győzte-. v„ w i • i 19 ^" e ? ^i^/eapatok közül igen szép eredményt mutatott a , kaszolyi elemi iskola loany- és; fiúcsapata, továbbá a samodi elemi iskola FíS^nfl ^Eu^/^ a magyar.jegyegi és dunaszekcsői elemi iskola fiúcsapata, a komlói es- a németbolyi lsánycsapat. a m A o i2;®i* e 9 sa E at0k POT n tetÜ öltözete fegyelmezett fellfese.' váltfít ki előkelőségek soraiból nem egyszer viharos tetszésnyilvahii-ást