Sportkiadás, 1936/1-2

1936-4-16

Csütörtök: délután volt a Magyar Mhlétikai Szövetség helyisé" gében a vers eny biró képző tanfolyam első előadása, amelyre több min 20 je­lölt jelentkezett. ­J r, Szerelemnegyi Jenő ügyvezető alelnök megnyitó be­szédében üdvözölte a megjelenteket ós "vázolta előttük a tanfolyam célját* amely a verseny rendezőség szaporítására és a szabályofa egységes magyarázá sára irányul, azután dr. °zerelemhegyi megkezdte előadását versenybiró jogai és kötelességei" eimen, amelyet a megjelentek nagy érdeklődéssel hall gattak végig, — *— » Az Olasz K os áriabcLa. Szövetség értesítette*a MASZr-t. hogy má­jus 2.-án és 3,-án Páduában a magyar, osztrák és olasz válogatott csapat ­részvételével kosárlabdátornát rendez. Má-pg ff.-án/ a magyar és osztrák, május 3.—án délelőtt az olasz és osztrák,]délután/' délután pedig a magyar és olasz csapat mérkőzne egymással. A MAöZ érintkezésbe lép az Olasz Szövet seggel, hogy a tervbevett tornát más időpontban rendezze meg, mivel a magyar csapatnak erre az időpontra már lekötött"mérkőzése van Budapesten a lengyel válogatott csapattal, *""•*"•" Az Osztrák "Vivó Szövetség elnöke Brünner Richárd szombaton délután 3 óra 50 perckor érkezik az osztrák olimpikonokkal együtt a keleti pályaudvaron Budapestre. •* vendégeket a MVáZ és az "DTE vezetősége fogadja, Brünner elnököt felkérték a válogató versenyen való zsűrielnökösködésre Í3, Az UTE komolyan készülődik a versenyre, amelyre a társadalmi előkelőségek f /önyörü tiszteletdijakat adományoztak és a sportélet kitűnőségei már kilá­ásba helyezték megjelenésüket, ' ­Az Amerikai Vivó Szövetség levélbon értesitetto a MVSZ-et, hogy válogatott vivócsapata az olimpiai játékok előtt néhány napon korosztül Budapesten a magyar olimpiai csapattal tart majd közös edzést, A két szövet ség most levelezi le pontosan a részleteket és egyezteti a terminusokat, — « —* Csütörtökön délután' folytatták Perry Pred angol tennisz világ bajnok^és a tennisz világranglista első helyezettjének részvételével a margit szigeti center courton a nemzetközi tenniszversenyt, ^ pompás, tavaszias i­döben oly nagy számú közönség jelent meg, amennyi Budapesten tenniszmérközé­sen még eddig nem volt, Több mint 2500 főnyi közönség gyönyörködött Perry ­látszólag oly egyszerű, de tökéletes játékában, s a magyar pár bravúros mérkö zésében, A mérkőzés a Szigeti,G-ábori- Perry,Sallos I, páros játékkal kezdődött, amelyet a magyar pár nyert meg~3:6, 7:5, 6:3 aranyban, AZ elsÖ uzettet rerryék nyertek, a másik kettőt a kitűnően játszi magyarok, Perry láthatólag kimélte magát a Szigeti elleni játékra, Dalloa ellenben kitett magáért. Kis szünet után Perry Szigetivel mérkőzött, s magyar ellenfe­lét 4 szettcs komoly küzdelemben 6:3, '4*6, 6:1, 6:3 arányban verte, Porry,­ugy látszik, már kiheverte sérülését, s formája tetőpontja felé közeledik. Ez a 3:l-es szettarány nem fejezi ki oly hűen a játék lefolyását, mint a jó labdák száma, amelyből Perry 123-at,~ Szigeti pedig 95-t csinált. Perry mindent a lehető legegyszerűbben oldott meg, s a szakertö-közÖnségeC valósággal magával ragadta, szigeti kitűnően játszott, s némi szerencsével jobban.megszoríthatta volna világhírű ellenfelét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom