Sportkiadás, 1935/2
1935-11-20
Az Országos Testnevelési Tanács november 21i-én, csütörtök déli 1 órakor a tanács nagytermében /V. Alkotmány-u. 3, I.e./ olimpiai sajtc tájékoztató megbeszélést tart, * < — • — - A Magyar Országos Torna Szövetségnek a Városi szimházban december hő elsején- lebonyolitandó olimpiai válogatóversenye iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg nemcsak a közönség, hanem a tornászszakemberek részé röl is. Amióta ugyanis ismeretessé vált a finn-német nemzetek közötti mérkö zés eredménye, azóta élénk érdeklődéssel várják nemcsak a Los Angelesi olim piai játékokon sikerrel szerepelt tornászaink eredményét, hanem az azóta erősen a nyakukra nőtt fiatalokét is. Ma már ugyanis a sok nemzetközi verseny a birok felfogását minden országban annyira egyöntetűvé tette, hogy az ólért pontszámok alapján már képet lehet alkotni a külömbözö nemzetek által lebo nyolitott versenyeken elért pontszámokból a versenyzők formájára és teljosi töképességére majdnem az idővel illetve centiméterrel mérhető eredményekhez hasonlóan, így december elsején már komoly alapunk lesz arra, hogy a svájciak mellett a legerősebb finn és német tornászok képességéhez hasonlíthassuk fiaink esélyeit a berlini olimpiai játékokon, — • — L i 1 1 e, nov, 20. A francia könnyűsúlyú ökölvivóbajnoki mérkőzésen Gustave ^ímery a hatodik menetben kiütéssel győzött Marius Baudrv ellen,' Oszló, nov. SC.eA Norvégia-Dánia közötti válogatott ten niszmérközést a norvégek nyerték mog 3:2. arányban, - * — »*"».'-• Genf, nov. 20. A svájci fedettpálya tenniszbajnoki verseny során a férfi egyes döntőjében Manoff 8:10, 3:6, 6:0, 6:2, 6:2 arány ban győzött Brugnon ellen. A férfi páros döntőjében a Brugnon, Gcnticn ogj't tes 8:6, 6:4, 6:3 arányban verte a terrier, Maneff párt, •/-.•* ' — » — L c n d o n, nov. ,2C » A Londonban tartózkodó .kanadaiak válogatott jégkorongceapata az angol válogatott csapattal mérte össze orojet, Az érdekes mérkőzés a Wembley-stadionban izgalmas játék után a kanadaiak 5:4 ^rányu győzelmével ért véget. — . — Toki íj nov, 20. A japán tenniszbajnokság férfi páros számának döntőjében a Yamagishl,Murakami pár 2:6, 5i7, 6:3, 6:4, 6:4 arány bar. verto a cseh Mcnzel, Hecht együttest. » _ _ m B~é c s, november 20. Az osztrák tekéző egyesület vasárnap, november 24.-án rendezi az első osztrák-magyar tekéző csapatversenyt. A versenyben mindkét részről 10-10 tagu csapattal vesznek részt.