Sportkiadás, 1934/2
1934-12-20
~§ A Magvar Si Szövetség ^rszágos olympiai keretét a karácsony és újév közötti időben Zell am Seebe akarta kivinni, hogy az ottani különlegesen jé hdviszcnyok mellett készitse őket elő:,az idei versenyévadra. A kedvezőtlen ausztriai hóviszonyok miatt t J .j^* ^ Iglói László, a Magyar Si Szövetség kapitánya, ugy határozott, hogy az olympiai keret zell am seei útját ..." .i,•* további intézkedésig elnalasztia. Bu/Vi : /Az OTT teljes ülésének negyedik folytatása/ Prém Lóránd dr. főtitkári jelentése után ifjú Wlassics Gyula dr.^kultuszminiszteriumi államtitkár mondott köszönetet azokért az elismerő szavakért, amelyekkel a tanács elnöke a minisztériumról és annak tisztviselőiről megemlékezett. Misángyi Ottó az olympiai előkészületekről tett jelentést és az ő, valamint a főtitkár jelentését is egyhangúlag vette tudomásul az ülés. Garam Jenő'dr. a jövő évi főiskolai világbajnokságok előkészületeit ismertette, Neubauer Konstantin dr. pedig"' a társszövetségek és a sajtó támogatását kérte a főiskolai világbajnokságok megrendezéséhez. Sziebert Imre a tanács tagjai nevében az elnökségnek és az előadóknak mondott köszönetet. Prém Lóránd dr. főtitkár ezután a sportorvosi tanácsadó hálózat kiépítésének tervezetét ismertette. A tervezethez Sztankovits Szi- ' lárd szólalt fel elsőnek, # majd Kelemen Koméi dr. azt a javaslatot tette, hogy a tanács elvi hozzájárulást adjon ahhoz, hogy a sportorvosi•tanácsadó hálózat kiépítésének munkáját az elnökség tovább folytathassa. Többéi felszólalása után Kelemen Kornél dr. elnök javaslatát a teljes ülés egyhangúlag elfogadta. A teljes ülés utolsó tárgya a sportcsarnok terve megvitatása ' volt. Prém Lóránd dr. ismertetése után Sztankovits Szilárd az atlétikai Kossuth Ferenc dr. a birkózó, Kalándy Imre az'ökölvivó, Hadnagy Domonkos' a céllövő Lauber Dezső mint épitési szakértő, Kirchknopf Ferenc a Kerékpár-Szövetség, Hodászy Liklós pedig a főváros szempont iáinak ismertetésével szólott a kérdéshez, amely után egyhangúlag elfogadták'azt a javaslatot hogy Kelemen Kornél dr. vezetésével küldöttség kérje Szendy Karoly pol-' gármostert a Batthyány.-téri sportcsarnok építkezésének minélelőbbi megkezdésére. A teljes ülés egyhangú lelkesedéssel fogadta a tanács elnökségének azt a. tevékenységét is, hogy a nagy sportaréna létrehozása terén is a lehető legnagyoob-gonddal és a sportérdekek szem előtt tartásával folytatja tárgyalásait. A teljes ülés az elnökség lelkes éltetésével ért véset. Yi/Vi •. TíLn *~ • FA. 13 f a > december 20. A Hungária vándorcsapata csütörtökön 1500 főnyi közönség előtt 6:2 /3:1/ aranyban győzött az 0G Niese csapata ellen; A Hungária a következő'fölállításban játszott: Szabó-Győri.Biró-Égni, Turai, Kaltonecker-Sas, Vigh IV,. Csőn II., Szabó III. és titkos. A gólokból Cseh es Szabd III.; kettőt-kettőt/Sas és Vigh"IV. egy-egyet v/vi: