Sportkiadás, 1934/2
1934-11-01
§ - Ferencváros-Hungária FC vegyes csapat - Palermo 3:1 /1:0/T Ullői-uti pálya• Kétezdröt száz nézó. Biró: Biró Sándor* A sziciliai ola sz vendégcsapat játéka nem mozgott valami magvas -tszinvonal on, mégis a játék ugy indult hogy a közönségnek szép é^ élvezetes mozzanatokban, a labdarúgás szépségeit sze leltet 6 küzdelemben lesz. része. Különösen a vegyesc^apat-csatársora volt elemében és egy pár minia sze rü mozzanatuk lelkes tapsra ragadtatta a kisszámú érdeklődő közönséget. -A játékvezető Biró Sándor téves Ítéleteivel a játékot teljesen elrontotta* Igazságtalan Ítéletei sorra sújtották a sziciliai csaoatot_, amelynek játékosai magukon uralkodni nem tudva, botrányos jelenet ekét rögtönöztek a pályán .Hiába volt ezután a biro szi,.gora, hiába állito tt ki két játékost a palermói csapatból) a hel zetet már megmenteni nem tudta; A. magyar vegyescsapat .a következő felállításban játszott: Hada-Korányi,BÍrc-Kárpátr, Turai, Bán-Kikes* Toldi, Odri, Polgár,Szabó Ilii Az első félidő első perceibe! változatos mezőnyjáték folyt, majd folnyomu.lt a ve gyes és apát és ^olgár, majd Toldi bombalövései jelentettek veszélyt a szicíliaiak kapujára* Hosszú ideig a Palermo csapata teljesen térfelébe volt szorítva, azonban ügyesen vedokezve megakadályoztak minden gólszerzést* A 32 . percben kapuelőtti kavarodásból Odri szerezte meg éles lövéssel az első gólt /l:0/ * A gól után a palermoiak lendültek támadásba. A 43* gereben az olasz balszélső szabacon futott a kapu feléj amikor üorányi ót csak teljesen szabály talonul', gáncsolással tudta leszerelni* A játékvezető Biró Sándor a teljesen jogos 11-est nem élte meg a magyar csapat terhére és ezzel megkezdődtek mindkét roszről a sorozatos durvaságok. A második félidő első peredben a magyar csapat támadott, de hamaroson felnyomuliak a palermoiak is. Az 5. percben palermói támadás, Biró,a. magyar csapot balhátvédje, lövésszerüen adta hátr kapusának, á labdát. Hada csak vetődve tudta megfogni a kaou s rka felé tartó labdát, a palermói csapat középcsatára , * Le . anzano rárohant és a labdát a földön fekvő kapus kezéből a háltba nöckölte /i:l/\ Változatos iáték utá n a 12* percben Odri egész közelről lőtt labdával megszerezte a második gólt /2:1/. Pár nerc múlva Odri összetűzött az egyik olasz hátveddel, Zirollival,dulakodás tá mait, mire a biró az olasz Zirollit állította ki. A 35. percben Toldi Odri előreadott labdájával kiugrott és közvetlen kezeiről éles lövéssel megszerezte a harmadik gólt /3:1/. A iáték e&észen eldurvult, az ola sz jobbhátvéd Fautto 16-oson belül leterítette Toldit, amire a biró őt kiállította és 11-est ítélt. .Az olasz kapus elhagyta helyét és a közönség ha ta Imastünte lése közepette Odri a 11-est a kornerzászlóhoz rúgta. A 11-es utan a biró hamarosan a játék vesét jelezte, az olasz játékosok a közönség tüntetése ellenére fegyelmezetten a pálya közepére vonultak, ahonnan karrelomeléssel üdvözölték '' i az ellenük" tüntető KÖZönséset. B/L -|i Magyar Királyi Testnevelési Főiskola hallgatói teljes számban dr . Szukovathy Imre igazgató és a teljes tanári kar vezetésével csütörtökön delelőt felkeresték a fa rka sr éti" temetőben a magyar testnevelés és sport, valamint => TW nevelési Főiskola nagy halottainak sir ját. A Testnevelési Főiskola hallgatói mindenütt emlékbeszéd kíséretében koszorút-helveztek el] vitéz •'•erstyanszky ödön olimpiai bajnok sir.jánál Tóth Antal beszélt, dr. Speidl Zoltá n sírjánál Beleznay Andor, Bély Mihály sírjánál Medveczky Sarolta, Serényi Jenő sirjánál Kovács Béla, Quint József sírjánál Loschdorfer Magna, Málaky Mihály sírjánál Tölgyes László^ Kenyeres Ilemér sirjánál Kolos Ferenc, .altér László sírjánál pedig Szálkai Ilona a Testnevelési Főiskol" , hallgatója mondott emlékbe szedet. Bu/L