Sportkiadás, 1934/2

1934-10-14

§ $,.2.o g o d október 14. Szogod FC-Soinogy FC 2:1 /O: 0/. I.Liga mérkőzés. 15Ö0 néző. Biró: Eoch /Nyugat/. A bajnoki tabella két utolsó"helyzettjének játéka szánalmas ver­gődést mutatott. ,£indkét csapat stilusnélküli csapkodása^jegyében folyt le a mérkőzés, amelybe élénkséget csak a második félidőben a szegedi csapat lelkesebb játéka vitt. Ekkor dőlt ol a mérkőzés sorsa , amely mind a két pontot a szegődi csapatnak juttatta. Áz.első félidőbon in­kább a Somogy volt fölényben, ösatársora több veszélyes támadást veze­tett a szsgedi kapu ellen, ahol igen gyengén védett Pálinkás. A második félidőben több szegedi támadás megélénkítette a iátékot A 20 r percben Korányi II. lövése a kapufáról pattant vissza. A."24.perc­ben esett az első gól. Somogyi váratlanul a labdával előretört^ több • játékost kicselezett, majd váratlanul a labdát Korányi II. ele tolta. Korányi beadását Bognár a hálóba fejelte /l:0/. A kezdés után alig telt el egy perc, amikor Korányi II. felvágása miatt a biró szabadrúgást itélt. A laodát G-yurcso irányította a kaposvári kapu felé, Somogyi éles fejese a kaposvári hálóban akadt meg. /2:0/. A 31. percben Yelez sza­badrúgását Pálinkás Boros elé fejelte,^ aki ugyancsak fejjel továbbította a labdát a kapufa alá /2:l/. A hátralévő játékidőben is a Szeged tá­madott, de két sarokrúgáson kiviil mást nem ért el. Á korner arány 6:4 volt Szeged FG javára. Bu/P § Budai 11- Hungária FC 1:1 /l:0-/. I. Liga bajnoki mér­kőzés. Biró: G-erő. 5000 néző. üllői uti üálya. A Budai 11 meglepően szép és eleven játékával annyira megzavarta a gyenge fedezettsorral rendelkező Hungária PC-t, hogy kis­szerencsével többgólos'győzelmet is arathatott volna, A Budai csapat kezdte nap ellen a mérkőzést. Igen lany­ha iramban a Hungária lendült támadásba. A 3.percben Rökk egyedül le­futott és bár Biró állandóan szorongatta, megszerezte a vezető .gólt. /l:0/. A Budai támadásai majdnem állandósultak. A 17. percben Magda lövését a kapufa fogta. A 18. és 19. nercben sarokrúgás a Hungária el­len. A 22.percben Rökk lövése a kapufáról pattant le, A-30. percben a Budai a 32. percben a Hungária FG ellen volt sarokrúgás. Hullámzó játékkal végződött a félidő. A II. félidőben a Hungária nagyobb kedvvel támadott. A 2. percben Héjjas éles lövését Szabó fogta. Igen nagy iram alakult ki és ekkor volt kirívó a Hungária J_ J 'C fedezetsorának gyengesége. A 13. ­percben Turai lett a balösszekötő, Sebes a közép.fcdezet, Dudás pedig a bal fedezet. A Hungária okkor már jobban szorongatta ellenfelét. Két eredménytelen sarokrúgás után, § 28. percben Turai kapu előtti ka­varodásból egyenlített /l:±/. A 33, percben szép Budai támadás befője- . zése képen Hejjas lövését a kapufa védte, A Budai csapat támadásaival fejeződött be a mérkőzés. - ­HCr/P

Next

/
Oldalképek
Tartalom