Sportkiadás, 1933/2

1933-11-19

B c b r c c o n, november 19. A MOTESz vezérkara élén gróf Teleki NándoreInökkel, szombaton este Debrecenbe érkezett, hogy vasárnap a város vezetőivel ez 1934. évi tornász világbajnoki verseny előkészületeiről fogasson tanóc skozásola t. A ilűTiiSz vezetőinek tiszteletére a DTE nagysikerű disztornát rendezett, ma.-d szükkorü megbeszélés következett, melynq&megállapodtak arra vonatkozólag,/rogv az 1934. évi tornász világ- /ioranS • bajnokság eseményébe bele fog kapós olódni a most épülő hatalmas debreceni stadion megnyitása és a debreceni sporthét is. A tornászvilágbaj noki versenyutói június 3.-a és 10.-e között rendezik a debreceni sporthetet, június^.-án lesz az uj stadion megnyitása ország) s középiskolai athiétikai versennyel, majd a sporthét keretén belül szer phez jutnak az ÖSÍ zes ; sportágak. íiegrenűeziíc a Békéssy Béla vivo emlékversenyt ís. Kiemelkedő eseménye lesz a sporthétnek, hogy a tor nász világbajnokság ok mintegy hatezer főnyi résztvevője leutazik Debrecenbe és résztvesz az ot­tan Bemutatun. A MOTSSz vezetői vasárnap délelőtt megtekintették az épülőben lévő hatalmas uj stadiont ós arról velmonnyien a legnagyobb elragadta­tás hangján nyilatkőztek* Általános vélemény szerint ezzel a stadionnal Debrecen megelőzte ' Budapestet és a többi ' várost. A HűTESz vasárnap délelőtt fél 11 órakor a városházán nagysza­bású ülést tartott, amelyen részt vettek a Tiszántúl társadalmának vzetői De mony Géza altábornagy, v. gyes dandár parancsnok, Mikes Ödön szabolcsi főispán és dr . Vásáry István polgármesterrel r z élükön. A gyűlést gróf TcloM Sándor nyitotta meg, nr.jd vitéz ilarcsckcnyi Imr • t a pron^gandabizoit ság elnöke, t zoo beszédben vázolta a tornászvi . ',gba jnoki v erseny jolont ősegét. Küttl Károly, a MOTÍJSz társelnöke, a. szervezési munkálatokat ismertette, s felkérte Debrecen polgármesterét, hogy álljon élére annak a társadalmi bizottságnak, amely Debrecenben a világbajnoki versenyt fo m«? el oke sz í te ni. Tóth István szövetségi alelnök a népies torna népszerüsi • tésére vonatkozólag terjesztő, t' be javaslatot, amelyet egyhangúlag el­fogadtak. Soós Géza ország) s főtitkár beszédében a MOTESz eddig végzett nagyszabású szerve zési, munkálata ir ól tett jelentőst, Ady Lajos la nkerü­leti főigazgató, a keleti kerület elnöke, a ter.ület teljes támogatás sát Ígérte meg az előkészületekhez, majd Mikes Ödön dr . fo ispán, Deb­recen város és ^zabolesvármegye legteljesebb támogatásáról tett Ígéretet. A nagyszabású gyűlés gróf Teleki Sándor zárószavaival ért véget, E/L ::§ Hamburg, november 19, Hamburg-Berlin városokközti válogatott labdarugómérkőzés 2:2 arányban döntetlen volt. A félidőben a hamburgi csapat vezetett 2:0-ra./Y/Y/ MM. ÍM «• §- II. osztályú labdarugó eredmények:. : . . *• Budafok- Táci Reménység 2:1 /ö;0/, Yac FC- Millenáris y/ 5:0 /2:0/ _ r m FÖ - Szürketaxi ,4:1 /2:1/, Büdatétény- Nagytétény 2:1/2:0X,-Soroksár- / Broguisták 7:0 /4:ü/,~Szentlörinc- Bak TK 4:1 /0:l/| Osepel-VaSas .3:1 /l:l/. ----- - /H/l. §- Az FTC vasárnap délután ökolvivóversenyt rendezett Üllöi-uti sport telepének tornatermében. Az eredmények a kövétkezők:Pogáos BTK győzött Kass FTG ellen. Bakos FTC győzöttrltóJkus BTK ellen. Nolipa BTK győzött- YargaFTO" ollenv Eenér FTC győzött Yértes BS\£ ellen, Oláh BTK győzött Marton ffil ellen Honiéra BTK'győzött Buzássi FTO ellen, Kecskés BSB győzött Yargha MAFC ellen Németh FTC győzött" Palotai BSB ellan.Rubai FTC győzött Prókai BSS ellen és Fané &0? győzött Bazcz FTO ellen. JŰ/M t ' ""

Next

/
Oldalképek
Tartalom