Sportkiadás, 1933/2

1933-08-29

§§ Ricco Fioroni, a FISA elnöke és ű-aston áullegg, a FISA főtitkára, kedden délben a bécsi gyorsvonattal utazott el a fő­városból. A Magyar Eve zős^Szö vétség képviseletében a távollevő elnök­ségi tagok helyett 0 pler Emil dr.. a szövetség igazgatósági tagja. Algái József dr. f a szövetség főtitkára, vitéz Dániel György százados, a rogadő-bizottsag tagja és a sajtó képviselői búcsúztatták őket. Ricco Fioroni hálás szavakkal mondott köszönetet a szövetségnek az euró abajnoki verseny számára felejthetetlen mogrendc-' zéséért s mindazért a sok jóért ós szépért, amo Ívben neki és a nemzet­közi szövetség elnökségi tagjainak részük volt. Sok ourópabajnoki versenyen vettem már részt - mondotta . többek kőzett - és sok ország fővárosát látogattam már meg^ Nem udvarias­ságbó.., és nom is hizolgésből mondom, hanem szivem teljes melegévej., iiogy könnyekig meghatva búcsúzom el barát,.iatcl. akik sok faradsággal és ne­héz munkával tették lehetővé önnek a nagymultu nemzetnek azt az élvezetet, amit az általam még sohasem látott gyönyörű versenyek ugy erkölcsi mint s p o rt szempontb63 nyu j t o 11 ak. Ez a verseny bebizonyította azt, hogy nemcsak lovas, hanem cve.zös nemzet is a magyar. Ricco Fioroni újból hangsúlyozta ezután, hogy az eurona­bajnoki verseny milyen tökéletes sportot nyújtott s mennyire példás volt a rendezés, majd igy folytatta: á. Súlyos hiba lett volna, ha nem rendezi meg a magyar szövetság Budapesten az euró" abajnoki versenyt, mart nem ismerhettek volna meg a külföldi nemzetek evezősei a magyar nemzet ovezős sportjának hatal­mas kultúráját. Talán sehol a világon nem látni olyan ovezős központot, mint amilyen Budapest. A vadovozősök közvetlen üdvözlését soha az élet­ben senki sem feleitheti el. Kimondhatatlanul büszke vagyok arra a nagy kitüntetés,­re, amelyt dr. kelemen Komál adott nekem, valamint Sambuy admirális, alelnök és Gaston Mullegg főtitkár számára. Bizonyítéka ez annak, hogy a lovagis magyar nemzet sportfőhatósága elismeréssel van a FISA működése iránt. Hálás sziwel köszönöm a magyar sajtó..ak a FISA iránt meg­nyilvánult magatartását. Még nem volt seholsom ovozős ourónabajnoki vcr-° senynok.olyan hatalmas sajtója, mint Budapesten. De nemcsak a magyar sajtó' votto ki egyöntetűen részét abból a nagy mun.ábol, armly a kiválóan mog­szorvozett vorseny sikorénok foltétele volt, hanem a résztvevő tizenkét nemzet minden nagy lapja is egységesen méltatta az eseményeket. Mindez •oedig a magyar ujságiras tökéletességét bizonyltja. ' ' - Ezeket kellett elmondanom távozásomkor nemcsak KÖtoiességből hanem .óggyőződésből és igaz szeretetből is. Dr. Algái József a MESZ nevében virágcsokrot nyújtott át eraston Mullegg főtitkár feleségének, majd egy-egy üveg eredeti magvar barack­pálinkát adott át a távozóknak s kellemes utat kívánt nekik. • . .. Amikor a vonat elhagyta a pályaudvart, a MESZ megbizottai az időközben felszaporodott tömeggel együtt hangos rlui, huj,'hajrá! kiál­tással búcsúztatták a kiváló vendegeket. fiy v i

Next

/
Oldalképek
Tartalom