Sportkiadás, 1933/2
1933-08-09
Gödöllő, augusztus 10. Csütörtökön délelőtt József . herceg tábornagy,Teleki Pál gróf és vitéz Farkas Ferenc kiseretében meglátogatta,a eserkesz világtábort. ; Végigjárta a sátrakat és Iűílöneden a magyar caerkószok életkörülményei iránt érdeklődött.* Jráagy meleg ellenére is igen sokan koresték fol a cser készokot .Íz «lü$e*lő's%ek Közül ott volt Mikos jános gróf szombathelyi és Glattfoldor Gyula csanádi megyéspüspök,valamint Ernszt Sándorolt miniszter Turi Béla országgyűlési kiseretében ./rP-Ko/ % - A magyar-nemet válogatott uszémérkőzés esélyeiről kérdést intézett munkatársunk dr. Bárány Istvánhoz, a MUSz uszókapitanyához, aki a következőkben nyilatkozott: -* A magyar-német mérkőzés olső napján vasárnap a 100 m gyorsuszáai nekünk biztosit ja az első győzelmet, viszont a második számban, a 200 m mellúszásban Siotas ugyanolyan fölénnyel győz Hild ollón, mini az olőbbi versonyon Csik Fisén ot. .^rSiotas a világrekordhoz közelálló idővel nyerte'a német bajnokságot. 400 métoron a fiatal longyol indul Doitors ollón. Longyol kissé fáradtnak látszik s csak akkor győzhet a német bajnok ellen, na a jó vidéki lovogőn és koszton kipihonvo magát, legalább ot másodporccol javul. Műugrásban még mosszo vagyunk a neműtektől s javukra könyvelhetjük el a győzőlmot ugyanúgy, mint a vizipólóban a mi javunkra. A vízipóló duplán számit s igy az olso napon a 100 motoron és az oectlcg. 400 aéteron történő győzolommol 4 pontot szorozhotünk a németek 2 pontja ollón, ha podig Loilers legyőzi Lengyelt, ugy a pontarány 3:3 lesz az első napon. TetleiV> - Hétfőn csak ogy számban mérkőzik a két ország, 1500 méteren, ami egyúttal magyar bajnokság* is* Halasy, ugy látszik, nincs a logjobb formában s ezért Longyol, ha nem lösz fáradt, indul az 1500 mé toron, ha azonban 400 motoron megvet Deitorst, ugy már miénk a pontverseny s felesleges, hogy az 1500 métoren fárassza magát* Kedden a 100 méteres hátúszásban folytatódik a két nemzet küz . dfei&s* Ha Doiters 400 méterem és 1500 méteren egyaránt győz, akkor ez a " szám dönti el a két nemzet küzdelmét. En Bicskey győzelmeben inkább bizom s mint Lengyelében vagy Bal&syéban. Ha a hátúszást megnyertük, a pontverseny már eldőlt, mórt a németek Riepschláger révén • k megnyerik ugyan a toronyugrást, mi azonban valószínűleg győzünk~a négyszer 200'métere'stafétában, ami szintén duplán számit. Nekünk tehát elég, na Bicskoy, Lengyel vagy Halasy közül csak az egyik is gyóte 's akkor máris 6:5 arányban megvertük a németeket,'feltéve természeteson, hogy valami váratlan moglojjQtés nom ér bonnünkot c