Sportkiadás, 1933/1
1933-06-28
P e c s , jmiius 28./ A Tour de Eoi.gr is magyar és külföldi •• resztvevői y szerdán • reggel 6 arakot gyülekeztek a fővárosban a ' Central # száj.o.é előtt. A sürü zápor non sok kedvet nyújtott az induláshoz, s igy csak lassan neri a szedelőzködés A hosszadalmas reggelizés után végre felülkerekedett a társaság, s a Rákóczi uton és Erzsébethidon át igyekeztek a budafoki- starthoz. A magyar veryenyzők előzetes utasítás szerint villamoson mentek . A lengyel csapat tagjai eltévedtek a főváros utcáin, késve érkeztek a vámhoz, s miattuk 40 perce késéssel indult a mezőny, dr.Szukováthy Imrének, a 'estneve..esi főiskola igazgat"jának startjelére. Az időkönben negiavult időben 35 kil%étcros tempóval indult neki a mezőny, Ercsi után azonban az igen rossz ut ás a~felázott mely talaj cllankasztotta a kedvet'. Az ut bacsó községekben és falvakban mindenütt nagy érdeklődéssel és zenével várták a versenyzőket, megjelentek a hat-sagi szegélyek is a fogadtatásra. A balszerencse a francia résztvevőket kisérte, akik egymáaitá tömlőcserére kényszerültek. Bonyhádig a sok gurnrddefektus ellenire is csaknem együtt volt a mezőny, Germont francia versenyző kivételévél, aki mar mult évben is indult a Tour de Hongrien, konyhádnál feladta a versenyt. • : m *á t . Bonyhád és-Pécsvárad között a magyar Erős nagy iramban lendült neki a hegynek.. Tempóját egyetlen versenyző sem iiiata átvenni, kesobb azonban melléje nyomult a svájci Stettler és a francia Carapezzi. A három versenyző a hosszú húzódáson nagy előnyre tett szert, s.. m után a többi magyar versenyző is elég jó helyezésbon volt, ugy látszott,hogy az első versenynap magyar győzelemmel végződik. Pécsvárad előtt azonban alej tőn lefelé • int egy 80 kilométeres sebességgel haladó Erős első kereke nekiszaladt egy az uton fekvő nagy kőnek,, s Brős nagy szaltoval a földre bukott. Véresen tetszhalottként terült cl az országúton, az után .a következő Carapezzi rajta keresztül- ' esett, a sváci Stctticrnok azonban sikerült a karambolt elkerülni. Erős mintegy 1/4 óráig feküdt oszaé.iet lenül az országúton, egy pillanatig magához tért, majd ismét elveszitc te eszméletét, és állapota olyan, hogyha további versenyben reszté : non .vehet . A magyar csapat igy legerősebb oszlopát., vesztette el. A francia Carapezzi kétperces dörzsölés után magahoztért és folytatta a versenyt. Stettler az Erős társaságában megszerzett előnyt még valamivel fokozva elsőnek szaladt Pécsett a célon. Ugyanott, ahol ErőSj elbukott Liszkay is, de őt sikerült gyorsan talpraállitani és ismét nyeregbe ültetni. Pécsett a befutási sorrend a következő volt: 1.Stettler Sváic,6 óra 54 p,35 mp t 2* Haenáel,Németország, 6 ó 58 p 25 mp, 3. Scrvadei /Olaszország, 6 ó 58 p 26 mp, 4. Morbiati Olaszország 6ó 59 p 38 mp, 5. Martm,Svájc, 7 ó 00 p 23 mp, 6. Nótás /fegy á£rs zág B/ 7 ó 01 p 02 mp. 7. Németh, Magyar ország B,7 6 01 p 03 mp, ff, Stofanski, -Lengyelország,7 o 02 p 30 mo, 9.- Saladin, Svájc, 7 o 04 p 49 mp. lOi.Rapold, Svájc, 7 6 04 p 45 mp, 11. Nemes, Postás SE 7 ó 05 p 22 mp, 12*. Liszkay,Magyarország A, 7 ó 05 p 30 mp, 13. Carapezzi /Franciaország/, 14.Posch UTE ,15.Ör<sráh Magyarország A, 16. Valót ti Olaszország^ lY.Lurin Franciaország l8.Paulus Németország, 19. f cay Magyarország A., 20.ülbrccht, Nemetorság, 21.Mádi, Magyarorszáf A, .. Vitet Magyarország B, 23. Michalak. Lengyelország, 24.Droba Postás, .Adorján,Székesfehérvári TC, 26. Merlini, 01 szorszag, 27.Hamar MK5Z, 28.Renon /Franciaország, • A csapatversenyben Svájc vezet Olaszország csapata és Magyararszág A. csapata előtt. Ha _ Eros Pécsvárad előtt nem bukik ugy az első nap Magyarország B,- csapatának nagy -előnyével végzőoLL Hx/Kr. . tTR^