Sportkiadás, 1933/1

1933-03-29

§- Közismert dolog, hogy az alföldi magyar városok legtöbbjében ezideig sem uszoda, sem . fürdő nem volt ugy, hogy a lakosság a káni kulai melegben sok helyen azt mondhatni pocsolyákban volt kénytelen üdülést keresni. Ezeken a siralmas állapotokon kivan segíteni a Nemzeti Úszósport Alapitvany illetve az Országos Testnevelési Tanács. A Nemzeti Úszósport Alapit vany az Országos Testnevelési Tanács utján 3 essstendöre kiterjedő uszódaépitó si programmot terjesztett Hóman Bálint vallás és közoktatásügyi miniszter elé. aki a napokban értesítette Kelemen Kornél dr.-t, az OTT és a Nemzeti Úszósport Alapitvany elnökét, hogy a program végrehajtásáfeöa a jóváhagyást megadja. A program szerint egyfelől a Nemzeti Sportuszoda jövedelmeinek, másfelöl kisebb részben a Testnevelési Alap terhére közel 120.000 pengő fog jutni vidéki u­szodak építősére. Ebből az összegből a már megépített szentesi uszodán ós strandfürdőn kívül Oegléden, Székesfehérváron, Nagykanizsán és Kunszontmikló son fognak uszodákat es strandfürdőket építeni. Természetesen az illető váró soknak is hozza kell járulni az épitkezéshez természetbon is és pénzbeli hoz zajarulassal. Az állami támogatásnak másik előfeltétele, hogy a tervek minden sgortigonyt kielégítsenek, A fennt említett városokon kivül uszódaépitésro se gelyt kap Miskolo^es isongrád városa is, ezenkívül kisebb segélyekben több mas varos es község is részesül. A vidéki úszósport támogatása nemcsak magát az úszósport perspektíváját növeli, hanem a megépítendő fürdő az alföldi vá rosokra nézve egészségügyi ós higéniai szempontból is nagy értáfe^t jelért e /E/E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom