Sportkiadás, 1933/1
1933-02-03
§§ A finn-magyar t rnászversenyre kii elölt finn: . válogatott tornász-együttes pénteken este 21 óra 40 perckor megérkezett a nyugati pályaudvaron* A finn csapat az utat Helsinkiből Budapestre mindvégig, harmadik osztályon tette meg* rt A tornászok fáradtak voltak ás igy letettek arról a szándékukról, hogy'megérkezés után rögtön a Nemzeti Torna Egyletbe menjenek, ahol ma este edzést kivan &ak tart ani. Az edzés tehát elmaradt és a finn tornászok az ünnepélyesen fellobogózott Metropol52 állóba haitattak, ahol azonnal vacsorához ültek* Az étren' fő lep- tejből állott* A csapat tagjai, Saarvala kivételével* \ • j' .1 - ,/? * ;.u több idegen elverj 1 mindannyian f in.: egyetemi hallgatók* t«w«**l A pályaudvaron a líOTESz ve érkará, a vidéken tartózkodó f róf l'eleki Sándor elnök kivételével, télies számban megjelent. Az üdvözlő eszedet Bartalits ügyvezető alelnök mondotta, aki a finn-magyar testvéri szeretetet hangoztatta. A vendégek nevében a csapat vezetője, • •• Nykaenen YrjÖ egyetemi tanár mondott meghatott köszönetet. A világbajnok Savoláinen még a fogadtatás alkalmával nyilatkozott és a finn tornászok nevében rehukivül} örömének adott kifejezést, hogy testvérnemzéthez és ahhoz a tornásznemzethez jöhettek, amelyet a finn és a német tornászokkal egyenlő lendületes stilus jellemez, • A finn tornászok holnap, szombaton, délelőtt 11 órakor edzést tartanak a Nenr-eti Torna csarnokban. TTtána a fővárosi sörfőző telepét tekintik meg, ahol tiszteletükre . • •• •• •., lunchot adnak. Délután pihennek, este pedig a Nemzeti Torna Egylet Miklóstermében vacsorára hivatalosak. Itt már'grór Teleki Sándor is ]elen lesz. Az ünnepi felköszöntőt Pékár Gyula mondja. V/Vi +: §§ A B^TE jégkorongütő csapata pénteken a íennis Club ííomania jéghokkizóí ellen 5: Ire-gy őzötü . Har adiai: 2:0, 2:1. A gólokat sorren ben Dobokay, Gergely, Bikar, Barcsa, Bii-ár. Gergely ütötte. A .román csapat gólját Pi erre Grand szerezte. A mérkőzést Botez /'Bukarest/ vezette. Á4 A magyar csapat mar kiheverte az utazás fáradalmai ÍN l^en szénen játszott: a csapat legjobb emberei Dobokay, Bikár és Gergely'volcfcak. A BB2E legközelebb vasárnap mérkőzik a bukaresti válogatóit Mgkoroagnto" csapat ellen.