Sportkiadás, 1928
1928-07-26
Amsterda m-, július 26. A Nemzetközi Olimpiai bizottság ülései szigorúan zártkörűek ,A ma délutáni ülésről mégis kisívárgott egy világszenzáció mely a munkab ér magtér it és-. Y és az amatőrség fogalma körül keletkezett vitában szülemlett meg.Ugyanis Sharrile amerikai tábornok óvást adott be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ama régebbi határozata 'ellen, hogy a munkabérmegtérítest az olimpiász tartamára engedélyezte.-Ez- a javaslat elsősorban a futball ellen irányult .Ezután lord Rochdale azt a szenzációs javaslatot terjesztette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elé,hogy a futballtegyszers^mindenkorra töröljék az olimpiai programmból.- Gróf Baillet- Latour a NOB elnöke válaszolt a két javaslatra s nem volt hajlandó azokat szavazás alá bocsátani.Az ebből keletkezett vita meglehetősen viharos hangulatot teremtett ,ugy-^hogy pár percre az ülést is be kellett rekeszteni*líajd az ülés folytatásakor Paddock^amatőrségének kérdése is szóűa-került ,ami újólag nagy viáát provokált«A végig viharos hangulatban lefolyt ülés másfél óráig ,ártott s végül abban egyez1 tek meg hogy ugy a futball ellenes javaslatot,valamint a munkabérmegtérités eltörlésére irányuló javaslatot a legközelebbi ülésen tárgyaljak le.. San Se bast i a n július 26.A spanyol Grand Prix de oan öebastian autóversenyt 392.6 kilométeres távon ma futották le.A versenyen 10 elzászi Bugatti kocsi is indult.A versany győztese Cheron,aki a távot 5 óra 20 perc és 30 másodperc aíatt tette meg.Atlagos teljesítménye 129 .8 kilométer ,ami rekordot jelent. iü ásodik Benőit lett 5.33 óra 56 másodperc idővel.mig harmadik Lehoux 5 óra 33 perc 36 másod-perccel.A győztes a spanyol király aranyserlegét nyerte amely 35.00^ oezeta'értekü.Azonkívül egy versenyautót:, és több más értékes ajándékot .apott.Amst erda m július 26.A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a PIAA -val együttesen ma este állította össze a könnyűit lé ti ka zsüriiét,melynek tagjai a következőkaíeyer/Hollandia/,von Halt /Németország/,, de Vries /Hollandia /,HuitzirigeF/Hoilandia/.Pótzsüritag ;Bcrgmann /Nómetofcszág/. Csütörtökön délután Raxid^oEk.ba megérkezett a hiányzó 2C német birkózó és boxoló olimpikon. Ugyancsak csütörtökön érkezett meg Amsterdamba az 50 főnyi angol atlétagárda.'