Sportkiadás, 1928
1928-07-25
Amszterdam, jalias 25. Az olimpiai kongresszust ma délelőtt 10 órakor tartották meg feltűnő fagyos hangulatban. Ugyanis a k*rályné már napokkal előbb elutazott Amszterdamból s a kongresszust férjének, Henrik hercegnek kellett volna megnyitnia, azonban 0 sem jelent meg. Távollétéhen báró dr.^.Schimmelpenninck van der Oye nyitotta meg a kongresszust, majd Amszteyfr.am polgármestere W.de Vlugt mondott hangulatos beszédetimajd utána grof Baillet Latour a Nemzetközi Bizottság elnöke elparentálta a párisi •limpiász óta elhalt olimpikonokat. A továbbiakban bejelentette, hogy Törökország törvénybe iktatta a versenyek megrendezhetésére az olimpiai jelzi kifejezést és kéri a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól ennek törvénybe iktatását a áok visszaélés elkerülése végett. Az ülés mintegy 30 percig tartett ,s amikor az elnök berekesztette, a megjelentek épen olyan fagyos hangulatban és vegyes érzelmekkel távoztak, mint. * . ahogy összegyűltek. A tényleges tanácskozást a késő délutáni órákban tartották meg a Singel-tanácsteremben. Pár i s, július 25. G-audin, a franciák kitűnő epévivója nem vesz részt az epéversenyekben, tartalékát Barbier személyében mar ki is jelölte a francia vivószövetség. Oslo, július 25. Olaf,Norvégia trónörököse ma elutazott Amszterdamba, ahol Norvégiát a vitorlás versenyekben fogja képviselni. Amszterdam, július 25. A magyar atléták és tőrvivók tegnap este 10 óra 50 perckor érkeztek meg Amszterdamba. A magyar expecició az egész utat kitűnő hangulatban tette meg s valamennyien a kívánt kondicióban vannak. Az állomáson %zsa Gyula vezetése mellett az Amszterdamban lévő egész magyar kolónia várta a magyar atlétákat és tőrvivókat.. Az atléták autóbuszokon tették meg az'utat a jekerstraati szállásukra, a vivők pedig a Bakers-penzióba hajtattak. Amszterd am -július 25. Az amerikaiak összeállították a 4X100 méteres gjorsuszóstafétájukat,mely' a következő összeállításban áll fel: T "eissmüller, Kojac, Clapp, Laufer, Tartalékok Young és Samton. A finnek ma érkeztek meg, mig az olaszok érkezése jcsütörtökön délelőttre van jelezve. Az olasz expedíció a Sclunta olasz hajón fog lakni. Az ünnepélyes megnyitás alkalmával előreláthatólag Amerika közel 300 főnyi gárdája fogja i legimpozánsabb képet nyújtani. Az olimpiai táblát Weissmuller, míg a zászl-ot Houser fogja vinni.