Sportkiadás, 1928
1928-08-09
Amsterdam, augusztus 9. Magyarország megnyerte a kardcsapatbamokságot. A kardvivó csapatbajnokság döntő mérkőzéseire a vivőpavillon zsúfolásig megtelt közönseggel. A legnagyobb érdeklődéssel a magyar-olasz mérkőzés küzdelmeit figyelte a közönség, A magyar csanat mindjárt eleinte megszerezte a vezetést és megnyerte a három első asszot. Előnyünket azután fokozatosan növeltük, ugy hogy a mérkőzés állása előbb 6:3, majd 8:4 volt a mi javunkra. A mérkőzésnek ennél az állásánál már csak egyetlen egy győzelem kellett, hogy megnyerjük a közdelmet, ez az egy győzelem azonban késik. Az olaszok fokozatosan közelednek a kiegyenlítéshez. 8:5-re,Sióra, majd 8:7-re javítanak állásukon. Az utolsó döntő asszót Eetschauer Attila vávta a kitűnő olasz Marzival. A mérkőzés sorsa két tusson dölt el. 3;3-ra állt már az asszó, amikor Petschauernek sikerült egymásután 2_gyönyörű • akcióval megnyernie az asszót, s ezzel a magyar csapat világbajnokságát. A magyar csapat tagjai közül Petschuer négy győzelmet aratott, Gombos három győzelmet, mig Terstyánszky ós Glykais egy-egy győzelmet. Az egyes asszók eredménye a "következő: Petschauer - Marzi 5:3 Gomoos-Marzi 5:4 Petschaaer-Bini 5:4 Gombos-Bini 5:2 Petschauer-Puliti 5:0 Gombos-Puliti 2;5 Petschauer-Anselmi 5:2 : Gombos-Anselmi dii. Terstyánszky-Marzi 2:5 Glykais-Marzi 2:5 Terstyánszky-Bini. 3:5 Glykais- Bini , 2:5 Terstyánszky-Puliti 5:.4 GlyKais-Puliti --5:3 Terstyánszky-Anselmi 3:5-" Glykais-Anselmi 3:5 Végeredmény ben-tehát a magyar-olasz mérkőzés 9:7 arányban dölt el a magyar csapat javára. Az elődöntő többi mérkőzéseinek eredménye a következő: Magyarország-Lengyelország 14:2 Lengyelország-Németország 9:7 Olaszország-Németország 14:2 A magyar-olasz mérkőzést vivták legutoljára. Ezután még hátra lett'volna a magyar-német és az olasz-lengyel mérkőzés, a további mérkőzéstől azonban mind a két csapat visszalépett, mert nem akart reménytelen küzdelembe bocsátkozni. Az olimpiai kardvivó-csapatbajnokság állása ezek szerint a következő: 1. Magyarország. 2. Olaszország. 3. Lengyelország. 4. Németország. Az 5. és 6. helyért Franciaország, Amerika, Anglia és Belgium fognak küzdeni .