Evangélikus egyházkerületi líceum, gimnázium, IV-VIII reálgimnázium, Sopron, 1937
leien folytatni lelki munkáját, mint a múlt esztendőkben. Összejöveteleinek száma kevesebb volt, mint tavaly, vezetőjének többszöri és hosszabb betegeskedése, valamint vezető-helyettesének az iskolaév folyamán történt változása miatt., A tanév folyamán összesen 18 ösz- szejövetelt tartott. Az összejövetelek közt 12 munkaóra, 2 vallásos est és 3 gyűlés volt. Minden munkaösszejövetel egyházi énekkel, imádsággal, bibliai szöveg olvasásával kezdődött, énekkel és imádsággal fejeződött be. Az összejövetelek megbeszéléseinek, illetve előadásainak témái a következők voltak: 1. ,,A köszöntésről“. 2. ,,A pályaválasztás kérdései és lehetőségei“ (négy munkaóra anyaga). 3. „Bethel am Bielefeld“ (három munkaóra anyaga). 4. „Dévai Bíró Mátyás és Szegedi Kiss István élete, munkája s egyháztörténeti jelentősége" (két munkaóra anyaga). 5. Erős ifjúságot akarunk! A témákat vitéz Magassy Sándor vezető és Pusztai László vezető-helyettes dolgozta fel. A témák tárgyalása alkalmával szavalatok, zeneszámok, alkalmi hozzászólások is voltak. A többszöri megszakítással végzett lelki munka nem tette az idén lehetővé, hogy önálló dolgozatok is kerülhessenek felolvasásra. A gyülekezet és líceumi ifjúságunk nemesszívű barátainak és jóakaró pártfogóinak nyilvánossága előtt a tanév folyamán két vallásos estet rendezett a Szövetség. Az ádventi vallásos estet 1939. december 10-én tartotta a következő tárgyrenddel: 1. Közének 124. ének 1. vers. 2. Ima. 3. „János evangélioma“, Reményik Sándor költeménye. Szavalta Fogarasi József VIII. o. t. 4. Händl: Concerto grosso (a-moll) 3—4. része, előadta az ifjúsági kamarazenekar Lackner Kálmán zenetanár vezetésével. 5. Vallásos előadás, emlékezés Károli Gáspár magyar bibliafordítóra. Tartotta vitéz Magassy Sándor, a Szövetség vezetője. 6. Schubert: „Ave Maria“. Gordonkán előadta Thirring Zoltán VIII. o. t„ zongorán kísérte Graeser Kurt VIII. o. t. 7. „Mindnyájan“. A. W. Mayer költeményét Podmaniczky Pálné fordításában szavalta Benkő Pál VIII. o. t. 8. Ima. 9. Közének. 124. ének, 7. vers. A böjti vallásos estre sikerült előadóul megnyerni Nyírő József szentgotthárdi evangélikus lelkész urat, akinek ez alkalommal végzett értékes munkájáért és szíves szolgálatáért itt külön is hálás köszönetét fejezi ki a Szövetség. E böjti vallásos estet március 10-én tartotta a Szövetség a következő tárgyrenddel: 1. Közének 185. ének 1. vers. 2. „Nagypénteki ima“, Huszti Pál VIII. o. t. verse, elmondta Benkő Pál VIII. o. t. 3. Beethoven: „F-dur Szonáta“ (Allegro, Allegretto, Presto). Zongorán előadta Szepeshegyi Erzsiké úrieány. 4. „A szenvedés és az ember.“ Vallásos előadás, tartotta Nyírő József szentgotthárdi ev. lelkész. 5. Goltermann: „Andante“ és Schubert: „Litánia“. Gordonkán előadta Thirring Zoltán VIII. o. t„ zongorán kísérte Graeser Kurt VIII. o. t. 6. Ápríly Lajos: „A csavargó a halálra gondol“. Szavalta Fogarasi József VIII. o. t. 7. Ima. 8. Közének 185. ének, 5. vers. Mint már pár esztendeje, úgy ez év folyamán is a Szövetség a soproni gyülekezet közösségében ünnepelte a reformáció ünnepét.