Evangélikus egyházkerületi liceum, gimnázium, IV-VIII reálgimnázium, Sopron, 1937

64

növendékeink .leikébe a Krisztus-élmény céljából, mindannyiszor .látnunk kellett, hogy növendékeink vagy «bűn színészei -vé válnak, vagy pedig a pietisztikus túlfűtöt űí éggel és a beteges rajongás lázával melegítették magukat. Az ilyen tapasztalatok érlelték meg bennünk ismételten a meggyőződést, hogy a III. Hitágazat magyarázatában kell növendékeinknek ,is és nekünk is élnünk, ha azt akarjuk, hogy intézetünk vallásos nevelő munkája ne legyen levegőbe vagdalkozás.

Négy .esztendős intézeti munkánk tapasztalati leszű- rődéseit .röviden abban foglalhatom össze, hogy növendékeink serege egyre fokozódó erővel keresi az élet egészét és teljességét. A diáki-ifjúság lelke erőnek-erejével ki akar törni a relativitások korlátái közül, hogy elérje az abszolút életet. Kitartó és mélyreható vizsgálódásaink és megfigyeléseink oda vezettek, hogy a mai diák lelkében hova-tovább elhatalmasodik a követelés: Mindent, vagy semmit! Már a 12—13 éves diák-gyermek is arról álmodozik és beszél, hogy kercsztyénségünk legyen «határozott keresztyén- séjg». Egyéni és csoportos pásztori beszélgetéseinken nem egyszer .nyilvánult meg az az óhaj, hogy «Krisztus legyen a fővezér a gazdasági, politikai életben is, sőt a latin és fizika órákon is». De ezt is «a saját erejével és okosságával» akarja elérni. Egyre gyakrabban nyilatkozik áriról, hogy az evangéliumhoz csak az általános vallásosság sorompóinak ledöntése után lehet eljutni.

Sokszor úgy tűnik fel, hogy a Bacon-féle hatás dolgozik ifjúságiunkban, amikor az egyéniség korlátainak, a vizsgálat nélkül elfogadott hagyományok sorompóinak ledöntéséről beszél. A saját felelősségére is a legbensőbb őszinteséggel akar eljutni annak a régi kultusznak feltámasztásához, amely tömve van misztikus szimbolumtn'al, színes és eleven ünnepi hangulattal. Mindig a pozitívumok felé fordul. «Le a megmerevedett dogmahittel!» — hangzott egyszer a jelszó egy bizalmas összejövetelünkön. Kekünk az emberiség új hite és régi Krisztusa kell!» Ennek a harcias és elszánt lelki magatartásnak a lényege az, hogy diákjaink gyökeresen szakítani akarnak a mull minden mulasztásával és bűnével; hogy nem akarnak megalkudni a viszonyokkal és nem tűrik a relativizmus semminemű formáját; hogy nekik nem kell a régiek individualizmusa. Leszámítva eljárásuk kinövéseit, arra az eredményre jutunk, hogy diákságunk valamiképpen az újszövetségi vallásos élmény és megbizonyosodás irányába indul vagy akar induljni.

9—10 éves diákjainknál általában arra a meggondolásra jutottunk, hogy náluk a vallás löbbé-kevésbbé érzelem, a puberlálás korának kezdetén és közepén nagyjában fogalom, később pedig eszme. Itt azonban sohasem lehet éles