Evangélikus egyházkerületi liceum, reálgimnázium, Sopron, 1929

14 és őszi időszakban a líceumi sporttéren tartott játékdélutáno­kat is. Kötelező rendkívüli tárgyként tanítottuk az éneket az I. és II. osztályban heti 1—1 órában. E tárgy tanítási anyaga volt az I. osztályban : Hangjegyek írása és olvasása. Gyakorlatok a dur skála első 5, majd 8 hangján. Egyszerű népdalok és indu­lók, néhány könnyebb műdal éneklése egy szólammal (két szólammal csak a kánonszerüek). Legismertebb egyházi éne­kek. A II. osztályban : Az I. osztály tananyagának átismétlése után a módosító jelek és a diatonikuis hangskálák felépítése, kétszólamú gyakorlatok. Egyszótamú indulók és könnyű mű­dalok, kétszólamú népdalok és kánonok. Egyházi énekek. Volt intézetünknek külön énekkara is, mely karénekek betanulására Amminger Kálmán tanító úr vezetése alatt héti 3 órát fordított, az egyes hangok között megosztva úgy, hogy egv órában a soprán és alt, egy órában a tenor és basszus gyako­rolt s a harmadik órában összpróba volt. Az énekkarban az I—VIII. oztályból összesen 158 tanuló vett részt. A betanult karénekek a következők voltak : Kapi Gyula : Ne csüggedj el kicsi sereg, Them Károly : Dalünnepen, Horváth Károly : Nép- dalcsoport (négy eredeti magyar népdal), Beethoven : Csendes éj, Bartay Ede : Nemzeti ima, Fichtner Sándor = Hazáimhoz, Luspay K. : Ima a hazáért, Beethoven : Isten dicsősége. Ugyan­csak rendkívüli tárgyként tanítottuk az egészségtant a VII. osztályban heti 2 órában. Tankönyvül Quint József Egészség­tana volt használatban. Ezenkívül a Líceumi Ifjúsági Gyoríró- kör a saját kebelében tanította az egységes gyorsírást Badnay Béla tankönyvei alapján egy-egy csoportban a, kezdők (fogaí- mazóirói tanfolyam) és a haladók (irodaírási tanfolyam) szá­mára heti 2—2 óráiban. A rendes tárgyak tanítása naponként 8—1-ig folyt az ál­lami tanterv szerint ; a rendkívüli tantárgyak és az ifjúsági- körökkel kapcsolatos foglalkozások a délutáni időre kerültek. A tantervben ölőírt tanítási anyagot minden osztályban elvé­geztük- A kötelező oktatásfilmelőadások ez évben is a délelőtti órákra estek s így a rendes tantárgyak idejét vonták el, anél­küli, hogy azokkal szerves kapcsolatban lettek volna. Az ez évben bemutatott filmek a következők voltak : Október 24-én : „Testnevelés“, november 20-án: „Sven Hédin útja a Góbi­sivatagon át“, december 20-án : „Küzdelem a létért“, január 20-án : „Olaszország“, február 19-én : „A len és kender“, már­cius 27-én : „Az aluminium“, május 1-én: „Magyar cserkészek Angliában“, május 21-én : „A közlekedés hajdan és most“. Itt emlékezem meg arról is, hogy Dr. Szundy Károly ldr. tanácsos úr, a Magyar Iskolaszanatórium Egyesület igazgatója, január 29-én egy intézetünkbe e célból összehívott szülői érte­kezleten, melyen azonban — sajnos — nagyfán kevesen jelen­tek meg, nagyon érdekes előadást tartott a tüdővész pusztítá­sáról s az ez ellen való védekezésről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom