Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1922

miatt nem részletezhető adományokból, tagdíjakból 496.778 K-ra emelkedett. 12. Szülői értekezletet kettőt tartottunk. Az elsőn január 30-án csak egy lakásadó jelent meg, a másodikon junius 1-én 10 szülő, illetve lakásadó vett részt. Az igazgató előadása alapján az iskola és a szülői ház viszonyát tárgyaltuk. A megbeszélésben a jelenlevő szülők is többen részt vettek. 13. A tanév bezárása. A tanévet június hó 21-én zártuk be. Az évzáró-ünnepély műsora: 1. Közének. 2. Hálaadó beszéd (a tanulók búcsúja). Bácsi Sándor VIII. o. 3. Az intézeti zenekar előadása. 4. Búcsúszó a távozó ifjúsághoz, mondta az igazgató. 5. Imádság, mondta Hetvényi Lajos lie. exhortator. 6. Himnusz. Az igazgató beszéde kapcsán történt buzdítás céljából a minden tárgyból jeles bizonyítványok kiadása s a zenekörí pályázaton nyert díjak s egyéb jutalmak kiosztása. Az ünnepély után az I—VII. osztály tanulóit — bizonyítványaikat kiadva — haza- bocsátottuk. A következő napokon jun. 28-ig történt az I—VII. oszt. magántanulók vizsgálata s a szóbeli érettségi vizsgálat. 14. Könyvtár és gyűjtemények (szertárak) gyarapodása. A liceumi könyvtár 43 müvei (54 kötet) és 14 folyóirattal sza- dorodott 53.458 K értékben. A szertárakba beszerzés nem történt, III. Tanári kar és tantárgybeosztás. 1. Hollós János igazgató, tanította a történelmet egész éven át a VI. VII. osztályban heti 6 órában, január 8-tól május 15-ig még a IV. V. oszt.-ban (11 órában) s május 1-től a VIII. oszt.-ban is (14 órában). 2. Hetvényi Lajos, r. t., a Liceumi Ifjúsági Diákszövetség elnöke, intézeti exhortator, tanította az ev. vallástant az I. — VIII. osztályban heti 16 órában. 3. Hollósy Kálmán, r. t., osztályfő a III. osztályban, tanította a magyar nyelvet a III. és VI., a görög­pótló magyart a VIII., a latint a III., és a filozófiát a VIII. osztályban heli 18 órában 4. Dr. Kamondy Zoltán, h. tanár, május 15-től tanította a törté­nelmet a III., IV. és V. osztályban heti 9 órában. 5. Kovács Jenő, r. t., taní­totta a latin nyelvet a VII., a görög nyelvet a VII., és VIII., a görögpótló magyart a IV., január 8-tól a görögpótló helyett a latint a IV. osztályban heti 20 órában. 6. Králik Gusztáv, r. t., az Ifjus. Ének- és Zenekör elnöke, a rajzszertár őre, tanította a rajzoló mértant az I.—IV., a görögpótló rajzot az V—VIII. és a mennyiségtant az I. osztályban heti 22 órában. 7. Krémusz Róberl, r. t., osztályfő a VIII. osztályban, tanította a görögpótló magyart az V., a latint a VIII., a németet a III., IV., VII., a mennyiségtant a IV. osztály­ban heti 20 órában, 8. Leitner József, r. t., a „Deákkuti cserkészcsapat" parancs­noka, osztályfő a VI. osztályban, tanította a földrajzot a II., III., a természet­rajzot a II. VI., a német nyelvet az I., II., IV. a mennyiségtant a II osztályban heti 22 órában. 9. Németh Sámuel, r. t., c. igazgató, a liceumi nagykönyvtár és az egyházker. levéltár őre, osztályfő az V. osztályban, tanította a magyart az V., a latint az V., a görögöt az V. és VI. osztályban heti 18 órában. 10. Rosta Ferenc, r. t., osztályfő az I. osztályban, tanította a magyírt az I., a latint az I. és V. osztályban heti 17 órában. 11. Dr. Ruhmann Jenő, r. t., az Ifjus. Magyar Társaság elnöke, főisk. nagybizottsági jegyző, osztályfő a II. osztályban, tanította a magyart a II., Vili., a latint a II. és a közgazdaságtani s társadalmi ismereteket a VIII., január 8-tól a görögpótló magyart a VI. osztályban heti 19 órában. 12. Spanner Géza r. t., osztályfő a VII. osztályban, tanította a magyart a IV. és VII., a görögpótló magyart a VII , a németet az V. és VIII. és a szépírást az I. és II. osztályban heti 18 órában. 13. Szabó József r. t., a természetrajzi szertár és a III. IV. osztály kis könyvtárának őre, tápintézeti eforus, január 8-tól osztályfő a IV. osztályban, tanította a föld­

Next

/
Oldalképek
Tartalom