Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1921

bár bizonyos megnyugvással néztünk az utolsó után. 26 vaggon- ban szállítottuk el egész berendezésünket és a már beszerzett tüzelőanyagot Augusztus 7-én az e napon Sopronba érkezett püspök ur Öméltóságával összegyülekezve az intézet tanári termében, mély megindultsággal vettünk búcsút az immár nagyrészben üres épülettől, a puszta falaktól, melyekhez évszázadok egymásután következő generációnak gyermek- és ifjúkora legszebb emlékei, nekünk férfikoruiiK életmunkájának örömei, reményei fűződtek.

Voltak, akik szemünkre vetették, hogy a líceum korán költözött el; voltak — különösen később a visszaköltözés után többen is —, akik szemrehányó szavakkal mondották, hogy egyáltalában nem kellett volna elhurcolkodnia; hiszen egyházunknak autonómiája van s ezt az osztrákok is tiszteletben tartották volna; intézetünk nem állami intézet, vagyonunk magánvagyon. S mi hiába hivatkoztunk előttük a cseheknek, oláhoknak iskoláinkkal szemben tanúsított eljárására, — azt felelték, hogy az osztrákok nem csehek és nem oláhok. — Könnyű védekeznünk e szemrehányások ellen. Nekünk korábban kellett indulnunk, mert az állami intézmények elszállítására, a kiürítésre a vasútnak meg volt a kész terve s beosztása; mikor azok megindultak, mi kocsikhoz nem jutottunk volna. Maradnunk pedig nem lehetett. Intézetünk a dunántúli evang. egyházkerületnek egyetlen gimnáziuma. Elvesztése alig lett volna pótolható. Tanárait, ha Sopronban maradnak, Ausztria mint felekezeti tanárokat nem vette volna át, — a magyar állam osztrák területen államsegélyben nem részesíthette volna; az egyházkerület sem lett volna képes őket fizetni. Nem is taníthattak volna. Hiszen a líceum tanulóinak több mint kétharmada vidéki, rábaközi, vas-, zala-, veszprém- megyei, ezek osztrák területre át nem jöttek volna, a soproniak száma is a tisztviselők távoztával minimumra csökkent volna. 8 hogy mennyire igazunk volt e feltevéseinkben, azt élénken illusztrálta nemsokára a felsőlövői evang főgimnázium példája, ahol a bevonuló osztrákok a tanítás nyelvét egyik napról a másikra egészen németté tették, a németül tanítani nem tudó tanárokat állásuktól felfüggesztették és elűzték, még a magyar tanulókat is elkergették. így az. ittmaradásunkkal a magyarság ügyének hozandó áldozatunk is hasztalan lett volna. Hálás szívvel kell tehát áldanunk fenntartó hatóságunk bölcseségét, midőn úgy gondolkozott, hogy inkább kockáztatja a költözködés költségeit, mint az intézet milliókat érő felszerelését és tanárainak exisztenciáját.

Felszerelésünk Győrött a Szeretetház dísztermébe, konyhájába, éléskamrájába, ebédlőjébe s jórészben az udvarra került, ahonnan később egy hónap múlva rakhattuk be az időközben üressé lett egyik nagyobb terembe. A Szeretetház nekünk szánt helyiségeit is egyelőre a győ:i lakáshivatal és magánfelek tartották elfoglalva. Szeptember 15-ike előtt gondolni sem lehetett az iskolai munka megkezdésére. Mi tehát az események fejlő-