Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1917

55 4. A szövetség anyagi ügyei és szeretetmun­kássága. a) Az anyagi ügyek intézésénél a hazafias köteles­ségről a folyó tanévben sem feledkezett meg az ifjúsági Diák- szövetség, amennyiben az erre a célra rendelkezésre álló összeg­ből 250 K névértékben hadikölcsönt jegyzett. Tagsági dij címén a) a belmisszipi és. díáksegélyző pénz- pénztárba 215 K 80 f, b) a gyámintézeti pénztárba 204 K 80 f, c) a „Diákotthon” pénztárba pedig 323 K 80 f folyt be. A VII. hadikölcsönjegyzés alkalmával a tanulók által saját körük­ben' gyűjtött és a Diákotthon-alap céljaira átadott összes név- érték (az árfolyamkülönbözet leszámitásával) 907 K 60 f. — Intézetünknek és szövetségünknek barátai, pártfogói részéről kívülről is érkeztek kegyes adományok, még pedig ezen a címen a díáksegélyző pénztár javára 258 K 41 f, a szövetség Diák­otthon pénztára javára pedig a tanulók által gyűjtött és az elnök kezeihez érkezett adományok összegezésével összesen. 6034 K 32 f. A kegyes adományokról a részletes kimutatást Értesítőnk az „Adatok a líceum történetéhez az 1917/18. tan­évben” c. rovatban közli. E helyen a kegyes1 adakozók fogadják szövetségünk leghálásabb köszönetét. b) A diáksegélyezésre szövetségünk a folyó tanév­ben] tandíj, tápintézeti dij, száll á&dij kifizetése és ruhasegély címen összesen 760 K-t fordított. Pénzsegélyben, illetve evvel kapcsolatban az önkéntes instruálásért jutalomdijban összesen 17 tanuló részesült, 110 tanuló pedig egy évi használatra a segitőkönyvtárból tankönyveket kapott. Tankönyvek kölcsönzé­sével Magy szolgálatot tett szövetségünk a besorozott, illetve ka­tonai szolgálatot teljesítő tanulók számára szervezett tanfolyamok résztvevőinek is. c) A gyámintézet ügyét alapszabályaink alapján szin­tén felkaroltuk. Kiosztás alá került 200 K, amelynek egynegyed részét (azaz 50 K-át) az egyházkerületi gyámintézeti pénztár utján) az egyetemes gyámintézeti pénztárba küldöttük be; három­negyed iésze (azaz 150 K) fölött pedig a szövetség maga ren­delkezett olyformán, hogy a dombóvári evang. gyülekezetnek templomépitésre 50 K-t, a székesfehérvári evang. gyülekezetnek templomépitésre 50 K-t, a kemenesaljai konfirmandus-otthonra 50 K-t adott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom