Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1916
9 szánta ingyen; vagy abban a daliás betyárban, aki még egyszer s utoljára lovat lop, hogy felcsaphasson huszárnak és a csatában, ütközetben, ,.Akkor volt ő ember a tizedben, a tizedben.“ Ki ne mulatna jóizüt az ő gyámoltalan tudósán, akinek eszén még egyszerű szolgája is túljár. Aztán nem gyönyörűség-e belepillantani abba az egyszerű családi Körbe, hol gondos anya és gondtalan gyermekek nyájasan várják és fogadják a nehéz munkából megtérő családapát s szíves szeretettel vendégelik a dicső harcok béna harcfiát. Kit ne érdekelne az ő Toldi Miklósa, fiatalon, amint csupa erő és nagyratörés, amint paraszti helyzetéből sok nehéz fáradalom árán felküzdi magát a vitézi éietre és ki ne mulatna rajta, midőn öreg korában, a világtól elmaradottan, hahotára késztő fegyverhordozójával bevonul Budára, hogy megvívjon az olasszal. Hát még a többi!? Hiszen Arany emberei vannak vagy kétszázan. Ott köztük a kis játékos fejedelmi gyerek, Attila fia, Aladár és a százévesnél idősebb Marczi bátya, a vén gulyás. Van köztük óriás és törpe, király és koldus, férfi és nő; ravasz agyafúrt cigány és elborult kedélyű szerencsétlen tébolyodott. íme egy egész világ, a valóra emlékeztető, de még sem az; annak eszményített égi mása. Mikor belépünk, úgy érezzük, mintha szebb, nemesebb életet élnénk. Igen, Arany tud gyönyörködtetni, tud kacagtatni az ő mélységes magyar humorával. Egyszersmind meg tudja rezeg- tetni azt a titokzatos hurt is, amelyet csakis a magyar szívben hangolt fel a gondviselés. Halottátok-e már, mikor a hegedű szárazfája „Oly szomorún sirdogálja Miben áll a mulatsága Kondoroson a bojtárnak.“ Nemde a sirva-vigadó magyar szív érzi és tudja, mi azon a sírni valő, „Hogy a ménes ott delelget Valahol a csárda mellett.“ De Arany költészete nemcsak elandalít, gyönyörködtet, hanem nevel és épít is bennünket. A szép, a gyönyörködtető nyomán ott van költeményeiben a jó és az igaz. Arany nem
