Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1914
7 tesítőjét, melynek bevezető történeti részében mindig a hazai vagy általános kortörténet széles kereteiben méltatta azt a szerény, de nem kicsinylendő missziót, amely az iskolára vár. A 19. század végalkonya, a keresztyén vallás meghonosításának 900. évfordulója, az országos Bocskay - ünnepélyek, Rákóczi és Thököly hamvainak hazaszállítása: mind alkalmul szolgáltak arra, hogy a nagy tanúságokat az iskola javára értékesítse. Emlékezetesek maradnak a régi «auditorium“-ban, majd 1894 óta a líceumi tornacsarnokban a távozó ifjúsághoz intézett búcsúszavai, a régi épületből való .exodus“ és az új épületbe való bevonulás alkalmával, a líceum 350 éves jubileumán, egyházi vagy nemzeti emléknapokon mondott nagyszabású ünnepi beszédei; valamennyi a széles látókörrel biró, mélyen gondolkodó, az élet valóságait számításba vevő, eszmények megvalósítására törekvő, egyházáért, hazájáért égő és már ezért is az ifjúságot szívből szerető nevelőnek és oktatónak képét állítják elénk. A közép- és felsőiskola feladatáról, a tanár személyiségéről az új iskolai épületet felavató beszédében így szólott: ..A múltnak dicső hagyományait a jelennek jogosult követelményeivel összhangba hozni, ez a mi feladatunk, kik a közélet egykori tényezői, az ifjúság szellemi fejlődésének vezetésére vagyunk hivatva .... Közelebb kell hozni az életet az iskolához, az iskolát az élethez. Műveltté kell tenni a nemzetet, nemzetivé a műveltséget, összhangba kell hozni a hitet a tudománnyal, az eszményt a gyakorlati élettel, az oktatást a neveléssel, a szellem fejlesztését a test edzésével. Ez csak úgy sikerül, ha az eszményt kivisszük az iskolából az életbe s feltüntetjük valóságában s ha az életet bevisszük az iskolába s szemléltetjük benne az eszmény dicsőségét. Nem az ismeret gazdagsága ké'
