Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1913

— 30 4. Kapi Gyula: Én Istenem, te vagy a bizalmam. Énekli a tanítóképző férfikara. 5. Porkoláb Gyula: Luther. Szavalta: Gyarmathy Dénes, VIII, o. t. 6. Közének. 4. vers. A liceumi ifjúsági belmisszió egyesület az iskolai év folya­mán két vallásos estét rendezett, december 21-én és március 29-én, December 24-én pedig az itt maradt vidéki tanulók szá­mára karácsonyfát állított s ajándékokat osztott ki, miután az intézeti vallástanár áhítatos szavakkal s buzgó imádsággal mél­tatta az est jelentőségét. A márciusi 15-iki események emlékére a theol. akadémiával és tanítóképzőintézettel közösen a tornacsarnokban hazafias ün­nepélyt tartottunk a következő műsorral: 1. Bartay Ede: Nemzeti ima. Énekli a liceumi vegyeskar. 2. Ünnepi beszéd. Mondja: Novák Rezső III. é. theol. akad. hallgató. 3. Fohász. Irta és szavalja: Gyarmathy Dénes lie. VIII. o. t. 4. Szügyi J.: Honfi imája. Énekli a tanítóképzőint. férfikar 5. Hymnus. Az iskolai év első felének végén január 31-én ugyancsak egyházkerületünk másik két testvérintézetével, a theol. akadé­miával és tanítóképzőintézettel közösen több évtizedes szokást követve, a helybeli kaszinóépület nagytermében tánccal egybe­kötött szépen sikerült hangversenyt rendeztünk. Műsora: 1. Krécsy Ede: „Tárogató.“ Előadja a főgimn. vegyeskar; zongorán kiséri Hollós Sándor, főgimn. VII. o. t. 2. Kéler Béla: Magyar vígjáték-nyitány. Játssza a tanító­képző zenekara. 3. Haydn J.: Trió. Hegedűn, csellón és zongorán előadják Símkó Árpád VII. oszt., Guilleaume René VIII. oszt. és Bancsó Ferenc VII. oszt. főgimn. tanulók. 4. Kiss József: Roboz Ágnes. Szavalja: Káldy József IV. évf. theol. akad. hallgató. 5. Sjögren Emil: Ábránd. Hegedűn játssza Nitschinger János IV. éves tanítóképzőint. növ., zongorán kíséri Kárpáti Sándor tanár. 6. Major J. Gyula: „Falu végén kurta korcsma.“ Énekli a tanítóképzőint. férfjcar.

Next

/
Oldalképek
Tartalom